(MTI) - A városháza előtt felállított többszintes színpadon Erkel hat operája közül négyből - Hunyadi László, Bánk bán, Dózsa, Sarolta ? mutatnak be részleteket.
   
A produkcióban közreműködik a Szeged Táncegyüttes, a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Vaszy Viktor Kórus Gyüdi Sándor vezényletével, szólistaként fellép Kónya Krisztina, László Boldizsár és Cseh Antal operaénekes, valamint Szecsődi Ferenc hegedűművész. A Liszt-díjas muzsikus a száznegyven éve született szegedi zeneszerző, Király-Kőnig Péter Variációk Erkel Ferenc himnusza fölött című virtuóz művét adja majd elő.
   
Sebestyén Márta 

A szegedi városháza udvarán a következő hónapban is folytatódnak a zenei rendezvények. Augusztus 2-án Nyári Zoltán estjével elkezdődik a Muzsikáló Udvar című programsorozat, amelyen a Fool Moon Vokálegyüttes, valamint Szakcsi Lakatos Béla és együttese is koncertezik, fellép majd Sebestyén Márta, Andrejszki Judit, László Boldizsár és Falusi Mariann is.

   
Augusztus nyolcadikán ünnepi hangversenyt tartanak a rendezvénysorozat egy korábbi állandó vendége, a 2006-ban elhunyt szegedi operaénekes, Gregor József tiszteletére. A koncertsorozat augusztus 10-én Lencsés Károly oboa-, Baráti Kristóf hegedűművész és a Capriccio Kamarazenekar fellépésével zárul.