Gazdag programkínálat a Mézesvölgyi Nyáron

Program

Három nagy koncerttel és hét színház előadásaival várják az érdeklődőket a Mézesvölgyi Nyár összművészeti fesztiválon június 22. és augusztus 31. között Veresegyházon.

Geszti Péter dalszövegíró, előadóművész, producer és reklámszakember. Fotó forrása: Grund Productions
Geszti Péter. Fotó: Grund Productions

A Veres 1 Színház szervezésében megvalósuló Mézesvölgyi Nyár szabadtéri fesztiválon a családi előadások, musicalek, vígjátékok mellett koncertek és nemzetközi sztárprodukció is várja az érdeklődőket: idén a Gipsy Kings by Diego Baliardo érkezik Veresegyházra a legnépszerűbb flamencodallamokkal, köztük olyan slágerekkel, mint a Bamboleo, a Modugno és a Volare.

A szervezők közleménye szerint a fesztiválon fellép az idén 60 éves Geszti Péter és zenekara Rapül az idő című koncertműsorával, valamint az idén negyvenedik évét ünneplő rockopera, az István, a király is szerepel a fesztivál programjában.

Halász Judit és Csányi Sándor estjei mellett hét színház előadásaiból válogathat a közönség a fesztiválon. A házigazda Veres 1 Színház mellett a Játékszín, a Pannon Várszínház, a Centrál, a József Attila, a Hevesi Sándor és a Turay Ida Színház produkciói lesznek láthatók.

Részletes műsor itt található.