Konferencia a Katona József Színházban

Egyéb

A Kecskeméti Katona József Színházban tartott közgyűlésről Szabó László titkár számolt be. A megbeszélés első eleme a Magyar Teátrumi Társaság új tagjainak felvétele volt. A társaság eddig 50 tagszervezettel rendelkezett, ezt egyhangú döntés alapján 57-re emelték. A hét új tagszínház: a Kaposvári Csiky Gergely Színház, a Honvéd Táncegyüttes, az Újszínház, a Magyar Népmese Színház, a Váci Dunakanyar Színház, a Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház és a Kilencven decibel Projekt. Utóbbi szervezet a színházi előadásoknak a fogyatékkal élők számára is élvezhetővé és fogyaszthatóvá tételével foglalkozik.

A konferencia második pontján a Magyar Teátrumi Társaság ismerette elképzeléseit a színházi előadások befogadhatóbbá tételével kapcsolatosan. A meghozott határozat szerint a társaság összegyűjti, hogy a tagszínházaiban milyen a fogyatékkal élők számára megvalósuló projektek vannak, majd ez alapján készít stratégiát arra vonatkozóan, hogyan lehet kiszélesíteni.

A társaság a Nemzeti Művelődési Intézettel közösen elindított projektek részleteiről tájékoztatotta a közgyűlés tagjait. Még ebben az évben el szeretnék indítani azt a munkát, amely a civil, öntevékeny, amatőr színjátszó csoportok mentorálásával foglalkozó program lenne. Az intézettel közösen az országban összesen 19 színjátszó amatőr, öntevékeny csoportot munkáját fogják mentorálni.

A kulturális alapellátás - amely a Kulturális Államtitkárság kezdeményezése - szerint minden magyar állampolgár számára szülessen egy elképzelés az alanyi jogon hozzáférhető kulturális javakról. Ami a szabályozást illeti, fontos hogy mik legyenek azok a javak, amelyekhez mindenkinek hozzá kell férnie.

Ennek egyik fontos eleme, a társaság régebbi elképzelésének feltámasztása és ismételt megnevesítése, mely szerint minden köznevelésben tanuló gyerek hat éves kortól 18 éves korig/a középiskola befejezéséig évente egyszer jusson el színházba.

A konferencián a Magyar Táncszövetség is tartott előadást a magyar táncstratégia állapotáról, a színház és a tánc együttműködéséről. Emellett értékelték a Bécsi Országos Színházi Találkozót, javaslatokat tettek a jövő évi POSZT működésére, megújítására és tanácskoztak a december 20-ai békéscsabai díjátadóról is, melyben a színházi háttérszakmák dolgozóit jutalmazzák.