Amikor Puccini korának egyik legnagyobb bestselleréhez, Henry Murger Jelenetek a Bohémvilágból című könyvéhez nyúlt, úgy tűnt, hogy a történet inspirálta opera sikere nem szárnyalhatja túl a könyvét. Nem egészen így történt. A regényről ma már kevesen tudnak, Puccini műve azonban mindörökre bevonult a halhatatlanok közé.
Népszerűségének oka talán abban a zeneszerzői attitűdben van, ahogyan az alaptörténethez viszonyul: a Bohémélet hősei szegények, mégis a fiatalság költői lelkületével festik át ezt a komor képet élhetővé, szerethetővé, mert minden nélkülözésük ellenére szeretnek élni. Éppen emiatt lesz olyan megrendítő erejű a valósággal való szembenézésük: a halál kíméletlen jelenléte kijózanító brutalitással rántja földre ezt az életet csak játéknak tekintő lebegést.
Szikora János rendezőt annak idején legendás tanárai – Békés András, Petrovics Emil és Nádasdy Kálmán – épp a Bohéméleten keresztül vezették be az opera világába. Ezért jelképesnek érzi, hogy ezt a zeneművet éppen most, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház megújult épületében rendezheti meg.
„Ez egy fantasztikus történet, sok szempontból” − ajánlja a Bohéméletet Szikora János. „Az egyik a darabon végighúzódó, nagyon érdekes paradoxon. Ez egy négyfelvonásos opera. A négy felvonásból három felvonásban tél van, hideg van, de az emberek, a szereplők lelkében tombol a tavasz, tombol a szerelem tüze. Aztán a negyedik felvonásban megjön a tavasz, kivirul az élet, kivirul a természet, de az emberek lelkébe beköltözött a tél, elvesztették a szerelmet. Ami viszont számomra a legérdekesebb: megéreztetni a közönséggel valamit abból, amit időskoromra megtanultam a Bohéméletből. Mert miről szól valójában a Bohémélet? Ez egy szerelmi történet? Igen, egy szerelemi történet. De túl ezen számomra egyre inkább arról szól, hogy mi valamennyien végtelenül bohémek, vagyis könnyelműek, játékosak és felszínesek vagyunk az egyetlen igazi ajándékkal szemben, amit kaptunk, és ez az élet. Csak akkor szembesülünk az igazi nagyszerűségével, amikor már vége van.”
Sándor Szabolcs, a Csokonai Nemzeti Színház zenei vezetője a teátrumnak adott interjújában hangsúlyozta, hogy Szikora János klasszikus rendezésben gondolkodik. „Az énekesek nagyszerűek, Somogyi-Tóth Dániel és Kesselyák Gergely karmesterek is kiválóak a szakmájukban, én pedig igyekszem zeneileg némi szigorral és következetességgel elérni azt, hogy a Bohémélet úgy hangozzon el, ahogy azt a zeneszerző írta.”
Szerinte Puccini egész életművére jellemző, hogy a női lélekből indul ki. „Nagyon érzi a nők lelkét, hogy mire érzékenyek, mikor változik a hangulatuk, és hogy milyen a fiatalos lelkület. Puccini zenéje az első taktustól az utolsóig nagyon szép, fülbemászó, fütyülni való, ahogy az olaszok mondják, tehát a modernség azon jelei még nem mutatkoznak meg benne, amik a későbbi operáiban már igen.”
Szikora János is említette, hogy ma is ámulatba ejti, Puccini mennyire mélyen tisztában volt az emberi érzelmek gazdagságával, ellentmondásaival és árnyalataival. Mint mondja, a próbák során rengetegszer végighallgatta Mimì halálát. „Nagyon sokszor végigfut rajtam a hideg, még mindig megráz, még mindig megfog, és az a törekvésem, hogy ezt az érzést, ezt a megrázó pillanatot át tudjam adni a nézőknek is.”
Mimì szerepét két rendezésben is énekelte már Létay Kiss Gabriella, aki a szereplő őszinteségét és tisztaságát méltányolja. „Látjuk, hogy a bohémek milyen szegényesen élnek, de azért képesek könnyedebbek lenni, mert mindegyik kreál magának egy világot, amiben jól érzi magát, és ebbe Mimì is beleillik.”
Balczó Péter pályafutása során végigénekelte az olasz romantikus operairodalmat, most is örömmel fogadta a felkérést Rodolfo, a költő szerepére. „Sokszor és viszonylag sok helyen énekeltem a Bohéméletet magyarul és olaszul is. 12 éve épp Debrecenben. Nagyon szeretem ezt a darabot, a szerepet is, és az olasz romantikát is. Tizenkét éve inkább voltam Rodolfo, mert akkor még én is egy bohém fiatal ember voltam; most már nem vagyok annyira fiatal ember, de bohém még valamennyire igen. Az eltelt idő élettapasztalata, azt gondolom, jót tesz ennek a szerepnek.”
Nyitókép: Jelenet a Bohémélet című darabból. Fotó: Gálos Mihály Samu
