Ilyen helyen az ember inkább valami sötét, keményebb, borúsabb zenét akar játszani, írni, mondjuk doom/death metalt például. Akárcsak az Anathema nevű formáció, amely jó tíz éve kezdett nyilvános muzsikálásba. A Cavanagh testvérek által 1990-ben alapított együttes eleinte gyakorta merített a sötét tónusú, ijesztő hangulatokkal tűzdelt gótikus metál gazdag hagyományából, ahogyan az évek teltek azonban, úgy haladtak egy jóval szofisztikáltabb, rafináltabb és sokszínűbb zenei univerzum felé. Első albumukat viszonylagos kritikai érdektelenség övezte, aminek elsősorban az volt az oka, hogy a szcéna akkoriban leginkább a Paradise Lost körül forgott. Az Anathema első igazán jelentős albuma az 1996-os Eternity lett, az az album, amelyen éppen kezdtek eltávolodni a death metal néhol bizony egysíkú zúzásától, és - merész húzásként - billentyűsöket is hadra fogtak. Az együttes aztán az évek során tovább finomodott, ami - szerencsére - korántsem puhulást jelent. Nem lettek kevésbé borúsak a szövegek, és a zene sem lett naposabb vagy szellősebb: mindössze arról van szó, hogy a tízegynéhány év során beértek a fiúk, és az nagyon jót tett nekik. A hétvégén legújabb lemezüket (a szinte mindenhol ünnepelt Natural Disasterst) mutatják be egy európai koncertsorozat keretében, és adnak várhatóan igazán hangulatos koncertet az E-klubban.
