Mi jut eszébe egy átlagos zenehallgatónak Peter Gabrielről? A cikk szerzőjének egy lagzin végzett, reprezentatívnak semmiképpen sem nevezhető felméréséből a következők derülnek ki: "a krapek olyan furcsa videókat csinál", "ha jól emlékszem, a Genesisben is benne volt", "az egyik koncertfelvételén elég dizájnos hangszereken játszanak az együttesének tagjai". Az említettek ugyan nem sok információt tartalmaznak, de a főbb jellemzők már ebből is kivehetők: a Phil Collinsszal világhírre szert tett Genesist Gabriel alapította Tony Banks-szel, Mike Rutherforddal, Anthony Phillipsszel és Chris Stewarttal 1967-ben. Ahogy a megkérdezettek is megállapították, a zenész a nyolcvanas években úttörő szerepet vállalt a kreatív videóklippek világában, elég csak Stephen R. Johnson, az Aardman Animations, és a Quay testvérek együttműködésének gyümölcsére, a ma is hivatkozási pontként szolgáló Sledgehammerre utalni.
Az innovációban - legyen szó akár az Us című album marketingkampányáról, Gabriel internetes ötleteiről, például a Filterről vagy a széleskörű humanitárius tevékenységének egyik lényeges eleméről, a WITNESS-ről - mindig élen járó muzsikus ugyan néha-néha megjelentet saját albumokat, de az elmúlt években ideje nagy részét a világzene ügyének szentelte. Megalapította a Real World kiadót, saját stúdiót állított fel és folyamatosan hozza ki a jobbnál jobb korongokat. Peter Gabrielnek köszönhetően tudja a nyugati világ, hogy ki is valójában Nusrat Fateh Ali Khan, Yungchen Lhamo vagy Youssou N'Dour.
Az 58 éves zenész idén júniusban végre teljesítette egy korábbi vállalását. Megjelentette a lassan tizenöt éve húzódó Big Blue Ball című korongot, melyen Sinéad O'Connor, Natacha Atlas, Papa Wemba mellett Sebestyén Mártának is jutott szerep.
Erről a művésznő a következőképp beszélt az egyik hazai rádiónak június elején: "Úgy érzem, hogy akkor még (utalás a '80-as, 90-es évek világzenei fesztiváljaira) nagyon sok olyan zenészt ismerhettem meg, akinek ugyanúgy fontos volt a zenének az emberi oldala és a hitelessége is. Hát Peter Gariellel például egy ilyen alkalommal ismerkedtem meg. Meghívott a stúdiójába, ahol minden évben a világ minden pontjáról összehív zenészeket és ezekből születnek produkciók."
"Egy kicsit meg is ijedtem - folytatta az énekesnő -, hogy mi az ördögöt fogok énekelni, hát azt se tudom, hogy kik lesznek ott. Mindenféle előzetes nélkül betódult oda öt zenész, csak arra emlékszem, hogy a basszusgitáros jamaicai volt. És akkor ők ilyen 'zenei szőnyegeket' adtak, úgy mondták hogy 'carpet', 'we're giving you a carpet', és akkor arra elkezdtem énekelni. Érdekes, hogy, ami legelőször eszembe jutott erről, az a 'A Tiszáról a Dunára foly a víz' kezdetű moldvai csángó dallam volt. Időnként átvette valamelyik hangszer, elkezdett improvizálni, akkor én fújtam egy-egy, két-három sort furulyán, majd megint folytattam egy versszakkal, és a végén egy olyan nyolc perces szám kerekedett ebből. És mintha tudtuk volna, hogy vége, egyszerre hagytuk abba. Utána percekig csönd, majd Peter Gabriel megszólalt: angyal szállt át a termen. És azt mondta, hogy az lesz a címe: 'Folyók', és erre döbbenten kérdeztem tőle, hogy honnan tudja, hogy én tulajdonképpen erről énekeltem: 'A Tiszáról a Dunára foly a víz, hát Te kedves kisangyalom minek sírsz...'. Az érzések így a zenén át annyira egyértelműek, hogy nem kell ezt agyonragozni."
