A kulturális diplomácia óriási sikerének tartják, hogy a hét elején Phenjanban adott koncertet a New York-i Filharmonikusok társulata. Az egyesek által történelmi jelentőségűnek, mások által "csúfságnak" (New York Post) nevezett fellépést hamarosan egy újabb show követheti, de már távolról sem ekkora protokolláris szertartásrenddel. Észak-Korea londoni nagykövetségének szóvivője egy nappal az USA legrégibb és egyik legnevesebb szimfonikus zenekarának hangversenye után bejelentette, hogy szívesen látnák Eric Claptont Phenjanban. A "Lassúkezű" - akinek nagy rajongója Kim Dzsong Csol, Kim Dzsong Il észak-koreai vezető Svájcban tanult fia - a The Financial Times című lap értesülése szerint elvi beleegyezését adta a koncerthez. Clapton az előzetes tervek alapján 2009-ben lépne a közönség elő, első nyugati sztárként.
A nyugati és kommunista országok közötti kulturális falakat azonban nem ő próbálja elsőként "ledönteni". Az emberpróbáló feladatnak a Boney M veselkedett neki először; az ötösfogat több mint százezer embert énekeltett meg 1978-ban Moszkvában, ami már csak azért is jelentős eseménynek számított, mert a Rasputin című nótát a hivatalos vezetés hosszú ideig nem igazán nézte jó szemmel. A kulturális nyitás következő állomásaként egy évvel később Elton John győződhetett meg a szovjetek vendégszeretetéről.
A nyugati zenészek Kínát is bevették; huszonhárom évvel ezelőtt George Michael történelmi jelentőségű tettet hajtott végre azzal, hogy a Whammel tíznapos látogatásra érkezett a távol-keleti országba. A csúcspontnak számító pekingi koncerten több mint tízezer ember csápolt a Wake Me Up Before You Go-Go című számra. A turnéról egy kiváló, Lindsay Anderson rendezte dokumentumfilm is készült Foreign Skies címmel. Az együttes menedzserétől, Simon Napier-Belltől egyébként nem kis erőfeszítést igényelt az áprilisi utazás megszervezése: több kínai kormánytaggal is egyeztetnie kellett, és a távol-keleti ország etikettjének megfelelően fontos szerep jutott az ebédlőasztalnak is. (Összesen száznegyvenhárom emberrel ült le ebédelni, mindegyikükkel háromszor.)
A Knight Rider és a Baywatch című sorozatok sztárja is kivette részét a falbontásból. Két mérsékelten sikeres album után elkészítette a Looking for Freedom című korongját. David Hasselhoff a legendák szerint az omlófélben levő fal tetején is előadta egyszer az NDK történelmének utolsó megaslágerét, miközben a forradalmárok már kalapácsokkal a kezükben egyesítették a német fővárost. Ha ez nem is igaz, annyi valóságalapja azért van a történetnek, hogy a "göndör szőrös pop" jeles képviselője a helyszínen tartózkodott a faldöntéskor. Pár évvel ezelőtt a TV Spielfilmnek adott interjúban azt is elárulta, hogy még egy nagyobb darab téglát is sikerült elmenekítenie a helyszínről, amelyen a német zászló trikolórja látható.
Fidel Castro kubai rezsimét a Manic Street Preachers törte be 2001-ben. A commandante maga adott engedélyt a walesi bandának és még a Karl Marx Színházba is ellátogatott, ahol azt tapasztalhatta, hogy az ötezer kiválasztott szinte eksztázisba esik az általa korábban dekadensnek és az ördögtől valónak nyilvánított nyugati könnyűzene hallatán. A fellépésről itt is készült felvétel, ami DVD-n Louder Than War címen jelent meg, utalva ezzel Castro szavaira, aki a zenekarnak arra a megjegyzésére, hogy a show rendkívül hangos lesz, azt válaszolta: a háború zaja mellett biztos, hogy eltörpül majd, azt ugyanis semmi nem múlhatja felül.
Tavaly Enrique Iglesias okozott meglepetést, aki Szíria és a nyugati hatalmak között meglévő diplomáciai ellentétre fittyet hányva tízezer rajongó előtt adott koncertet. A show bevételeit jótékony célokra fordították, és a szervezők a nagy sikerre való tekintettel kijelentették: remélik, a közeljövőben több világsztár keresi fel az országot. Arról egyelőre nem tudunk, hogy Morrissey ellátogatna Damaszkuszba, de ha minden a tervek szerint alakul Jeruzsálem és Bejrút mellett Teherán népét is boldogítja idén nyáron, hasonlóan a szintén Iránba készülő Chris De Burghoz.
