A lapok már napok óta címoldalon hozták: kedd este Bécsbe érkezett "minden dívák dívája", s bárhol felbukkanhat a városban. A Kärtner Strassén működő EMI lemezbolt egész kirakatot szentelt az ötven arany-, harminc platina- és tizenhárom többszörös platina lemezzel büszkélkedő énekesnőnek. Az osztrák rádió a kívül rekedtek számára két órás Streisand különadást szervezett a koncert idejére. A Hotel Bristol előtt napokig reménykedő fanatikusok táboroztak, hogy csak egy pillanatra is megpillanthassák kedvencüket, akinek programja azonban kiszámíthatatlan volt: az Albertina grafikai gyűjteményét például késő este nyitották meg csak azért, hogy férjével zavartalanul megtekinthesse. Minden együtt volt a királynői fogadtatáshoz - csak az égiek nem kegyelték az eseményt. A napközbeni harmincöt fokos kánikulát a koncert estéjére viharos szél és eső váltotta fel, fák dőltek ki, daruk borultak fel, közlekedési káosz alakult ki, s a koncerthelyszínt is alaposan átrendezte a természet. A VIP-sátor romba dőlt, a székeket ide-oda dobálta és kupacokba halmozta, s a színpadot is igencsak megcincálta a szél. Másfél órával a meghirdetett kezdés előtt jött a hír: a koncertet lemondták, s egyáltalán nem biztos, hogy be tudják pótolni. Egyes kaján hangok szerint Streisand osztrák nagymamája szórhatott átkot odaátról a ma estére. Városszerte kétségbeesett Streisand-rajongók asztaltársaságai tömték magukba pszichésen a wiener schnitzelt és oltogatták szorongásukat grünweltlinerrel, a másnapi esélyeket latolgatva. Reggel jött a hír: péntek délig nagy csapat dolgozik megfeszítetten, hogy minden kárt helyrehozzon, s péntek este megtartják a koncertet. Amikor este hatkor menetrendszerűen ismét elsötétült minden, és dézsából kezdték önteni az esőt, most már tizenötezer átok szállt az ég felé. Ez hatott: a vihar elült, és hét után elindultak a tömegek Schönbrunn felé. A fémdetektoros kapukon és a Streisand-relikviákat árusító pultokon átjutva azért nem lehetett nem észrevenni: a sötét felhők bármikor félbeszakíthatják az eseményt.
 |
A People után kitört a tombolás - majd a szünetben megint lehetett aggódni: csak a koncert végéig bírja még ki a felhőszakadás. És kibírta: a második rész csendes balladái alatt elnémult a fémes kopogás, Streisand pedig egyre otthonosabban érezte magát, levette magas sarkú cipőjét, mezítláb szaladgált a színpadon, hogy mindenhonnan jól láthassák, s látható meghatottsággal fogadta a közönség áradó szeretetét. A koncert előtt urnába gyűjtött kérdésekből húzott ki párat, s válaszolgatott: például, hogy köszöni az ismeretlen úr randi-ajánlatát, de férjnél van; hogy Bécsben lévén, most épp a bécsi csokoládét szereti legjobban; s hogy nemigen tud mit kezdeni egy orvos azon kérdésével, fontolgatja-e a plasztikai műtétet. "Ez most kérdés volt, vagy orvosi konzultáció?", kérdezte. Have I Stayed Too Long At The Fair? (Nem maradtam túl sokáig a vásárban?) tűnődött megejtő őszinteséggel egy dalban, s tizenötezren erősítették meg: de nem ám! A West Side Story Somewhere-je újabb csúcspont volt a Broadway-énekesekkel, s már
 |
közeledett is a vége. A Don't Rain On My Parade közben megjegyezte: és tényleg nem esett! Chaplin örökzöldjével, a Smile-lal búcsúzott, s a mellettem álló hölgy a szó szoros értelmében végigzokogta a dalt. Vagy tíz percig tombolt még a közönség, nem akarván elfogadni, hogy nincs több ráadás - Streisand feltehetően már a Bristol felé utazott, míg mi kifelé még vásároltunk ezt-azt emlékbe. Kábé egy órával úsztuk meg az esőt. Úgy tűnik, a nagymama mégiscsak megbocsátott...
