Harmincötezer látogató volt a magyar dal napján

Zene

(MTI) - "Az a legfontosabb, hogy megpróbáltuk. Nem volt valamiféle kitűzött cél, sem létszámban, sem bevételben. Egy önszerveződő dalünnepet terveztünk és összejött. Központi irányítás helyett koordinálni próbáltunk és mindenkinek segíteni a szervezésben. A magyar dal napja egy sor dologban olyan lett, mint amilyennek megálmodtam, és a média is várakozáson felül állt mellettünk" - emelte ki Presser Gábor, a rendezvény kitalálója.
 
 
 
Részletes beszámolót fognak kiadni a médiával való együttműködésről, mert - mint fogalmazott - támogató hozzáállásuk gyümölcseként rengeteg zenei anyag kerülhet a legnagyobb nyilvánosság elé. A zenész szerint ez is azt bizonyítja, hogy a magyar dal napja nem egy 24 órás történet.
   
Presser Gábor elmondta, hogy vígszínházbeli fellépése mellett vasárnap ellátogatott többek között a Gödör Klubba, a Zöld Pardonba, valamint a Feneketlen tónál és a Művészetek Palotája mellett felállított színpadhoz is.
   
"Bár a legtöbb helyen nem szedtek belépőjegyet, és így nehezebb megítélni a látogatottságot, a budapesti rendezvények zsúfoltak voltak, vidéken ugyanakkor kisebb volt a részvétel" - közölte Szabó Edit, a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. ügyvezetője.
 
Értékelése szerint a fővárosi helyszínek közül a legnépszerűbbnek a Gödör Klub és Zöld Pardon bizonyult. A Gödörnél, ahol az alternatív zene 42 előadója 14 órán át játszott, a hatalmas érdeklődés miatt háromszor is le kellett zárni a bejáratot. A Zöld Pardonban a Szerzők rockszínpadánál vasárnap délutántól egészen az éjszakai zárásig óriási volt az érdeklődés.
   

magyardalnapja_zoldpardon_animalcannibals_dkoko20090913002.jpg
Animal Cannibals a ZP-ben
 
A Művészetek Palotája melletti téren felállított Jazz Dóm sátorban az odalátogatott 1000-1500 embernek csak egy kis része fért el, ráadásul kevés volt a mozgás: aki egyszer bejutott, a program végéig már nem jött ki, de a parkban és a múzeumlépcsőn is sokan hallgatták a zenét a gyönyörű időben.
   
Mint Szabó Edit elmondta, a budai Feneketlen tónál lezajlott gyermekdalos programra mintegy 2000-en voltak kíváncsiak, néhány méterrel odébb az esti utcabálon pedig legalább 5000 ember szórakozott. Szintén egész nap telt házzal zajlottak az óbudai rendezvények a Zichy Kastélyban és a Fő téren. Nagyon sokan, mintegy 1500-an voltak a Klubrádió parkolójában felállított színpad környékén és a Hungexpón is népszerű volt a pop-rock színpad műsora.
   
"A Vígszínházba pillanatok alatt elfogyott az 1100 belépőjegy, és pótszékekkel, állóhelyekkel ment a műsor, amelyben a színház művészei a szerzők - Dés László, Másik János, Darvas Ferenc és Presser Gábor - zongorakíséretével énekelték a teátrum repertoárjának dalait - idézte fel az ügyvezető, aki beszámolt arról is, hogy a Zeneakadémián szintén telt házzal ment a komolyzenei dalkoncert, amelyen Sólyom Nagy Sándor is énekelt.
   
Vidéken jóval csekélyebb volt az érdeklődés a magyar dal napja iránt. "A leglátogatottabb vidéki helyszín Győr volt, ahol a magyar népdalokat 5000-6000 ember hallgatta vasárnap a színpadnál. A vártnál jóval kevesebben voltak Kecskeméten a világzenei színpadnál, Miskolcon a Szerzők rockszínpadánál, a várpalotai Thury-várnál és a komáromi erődnél. A színházi dal programok viszont Zalaegerszegen és Békéscsabán is nagy sikerrel mentek" - mondta erről Szabó Edit.
   
A magyar dal napja valamennyi helyszínén, valamennyi előadótól hangban és képben rögzített dalokat az oktatási és kulturális tárca pályázatán nyert összeg segítségével fogják archiválni. A szervezők interjúkat is készítettek a fellépőkkel és a nézők közül is sokakat megkérdeztek.
  
 
 
 
"Célunk ezzel az archiválás mellett a következő évek promóciója is. Azt szeretnénk, hogy ha valaki meg akarja szerezni valamelyik rögzített felvételt valamilyen hanghordozón, akkor annak ne legyen akadálya. Elképzelhető, hogy a magyardalnapja.hu honlapon ennek is teret tudunk majd adni" - mondta Szabó Edit.
   
Presser Gábor kiemelte: a magyar dal napja most zajlott le először országos rendezvénysorozatként, a Sziget apparátusa nélkül, és a jól sikerült rendezvények mellett hibák is becsúsztak. "Most tanuljuk, hogyan kell ezt a gigászi vállalkozást intézményes háttér nélkül nagyszerű, de szintén 'kezdő' kollégákkal összehozni" - jegyezte meg Presser Gábor. A tervek szerint novemberben ülnek össze a magyar dal napján részt vett zenészekkel és szervezőkkel, hogy megvitassák, mi volt jó, mit rontottak el, és ezzel el is indítják a jövő évi rendezvény előkészítését.