Bár a cd-borító tanúsága szerint a Kisha csupán háromtagú - az alapfelállást a vörös amazon Andja Maric, a harmonikás Janez Dovc és az elektronikát kezelő Marco Grabber alkotja -, az A38 fedélzetén rendezett lemezbemutatón valóságos hangszerarzenál fogadja a hallgatóságot. A Szlovéniából érkezett, önmagát a lounge, illetve downtempo műfajába soroló zenekar hangsúlyozottan "multikulti" - a tagok ereiben horvát, szlovén, magyar és olasz vér is csörgedezik -, dalaik mégis magyarul szólalnak meg. A magyar EMI gondozásában napvilágot látott A nyár című lemezük valószínűleg mégsem a szövegei révén lesz emlékezetes a hallgatóság számára, hiszen ez utóbbiak tekintetében az erősebb darabok Ady keze munkáját dicsérik (A Halál rokona; Seb vagyok). Az Ady-utánérzések ugyan nem érik el az Ágnes-féle József Attila-sorozat mélységét, de korrekt és szerethető dalokként másznak a fantáziát a Kisha zenéjében azonnal regisztráló fülünkbe.
A színpadkép kissé bizarr, ám a szemnek igen kellemes látvánnyal fogadja a közönséget. A hangszerek között néhány régi bútor: pamlag, állólámpa, párnázott szék, mintha csak egy házibuli örömzenélésének lennénk szem- és fültanúi, rövidesen pedig a zenészek is ezt a benyomást erősítik. Na nem egy buli szertelen összevisszaságáról van szó, sokkal inkább a profizmus és a zenében való önfeledt lubickolás elegyéről. És ha már lubickolás, nevükhöz méltón (a Kisha jelentése: eső) az énekesnő egy vízben ázó esernyő alól bukkan elő.
A közönség soraiban valószínűleg többeknek hosszú perceket vesz igénybe, amíg Andja feltehetően már most is a zenekar összetéveszthetetlen védjegyeként szolgáló vöröslő, hatalmas oroszlánsörényéről a zenére tudja irányítani a figyelmét. Az énekesnő - eleinte úgy tűnik - csak viseli a ráaggatott imidzset, tökéletes vadóc-külseje némi esetlenséggel párosul, de rövidesen (talán a bemutató görcsének oldódásával) előbukkan a valóban szertelen, életvidám kislány is. Látványosan "elájul", vizet önt a fejére, lelkesen gesztikulálva mond köszönetet a horvát és szlovén nagykövetségek jelenlévő képviselőinek, a nagymamájának, "a régi és új barátoknak". Egy alkalommal szeretne újra a közönséghez szólni, de a kizárólag fiúkból álló zenekar a szavába vágva csap a húrok közé. "A balkán országokban nem hallgatnak a nőkre" - kommentálja megadással Andja. (Azért később pótol.)
A Kisha első hallásra leginkább az Air és a Café del Mar hangzásvilágát juttatja eszünkbe, de tetten érhetőek benne az erőteljes balkáni és népzenei hatások is, amelyek némi sanzon- és revüjelleggel párosulnak. Sőt, aki kedveli a Péterfy Bori & Love Bandet, az sem fog csalódni. A harmonikán csillám, a plafonon igazi mini diszkócsillár, amelyek valódi pompájukban a Tavaszi szél vizet áraszt vérpezsdítően tűzrőlpattant verziója közben csillognak csak igazán. "Minden madár párat választ" - énekli sokakat mosolyra fakasztva a magyar-horvát származású énekesnő: önkéntelenül is pillanatképet adva a jelen csapongó magánéleti játszmáiról.
