"A nagyvárosi benzingőzben születtél, úgy hívnak, motorizált nemzedék.
Biztosítótű és bőrnadrág, életed csak rohanás, hajsza a pénz után ..." Bár biztosító tűvel és bőrnadrágban a hetvenes-nyolcvanas években nehéz dolog volt munkát kapni, a korai Beatrice szövegei jól tükrözik azt, hogyan találhatott magára a szocialista kultúrában egy fiatal, vagy hogyan végezhette, ha elkapta a rendszer gépszíja : "A tegnapi munkától a karom még fáradt, éjszaka holtfáradtan esem az ágynak. Borotvaélen táncol a becsület, kócos asszony ne várd az embered!", esetleg egy durvább verzió: " Ó ó, a zártosztályra jók leszünk, Ó ó, a zártosztályra jók leszünk...".
Nem akarok pesszimista-dogmatikus lenni, de bizonyos dolgok nem változnak; minden rendszernek és rendszerváltásnak vannak vesztesei, ezen alapszik a Beatrice évtizedek óta tartó sikere is. Meg persze azon, hogy Feró, aki körül mára teljesen lecserélődött a zenekar, képes fenntartani a figyelmet, hiszen született showman, és a maga műfaján belül, lássuk be, azért váltani is képes a szerethetőbb felé.
1978 elején indult a hírhedt Beatrice-menet, a nagyvárosi magányos farkasok és számkivetettek zenéjét játszó zenekar. Feró a Csuka Mónika-féle nőverzióba is beházasodott korábban, sőt mondhatjuk, hogy a diszkó felől jött a punkba, ha láttuk valaha a Gyere kislány gyere című szám videoklipjét. Igazán sokszínű a frontember, egészen elképesztő módon bír három órán keresztül zenélni, beszélni, hangot találni a népével. Megszólal és nem csak az első néhány sor, de az egész csarnok azt csinálja, amit ő akar. Cserébe minden öt poénjából egy az, ami szellemes, de ne feledjük, hogy a faragatlanság diszkrét bája az itt valódi stíluselem. Egyébként a zenekarról való mesélés, a Pecsa-picsa párhuzamok, vagy az elvtársazás a fő csapás az átvezetések során.
A Beatrice különböző korszakaiban csatlakozott rajongók, a koncert előre haladtával különböző intenzitással lépnek be, de nem nagyon mozdulnak el. A Jerikó vagy a Minek él az olyan?-éra kedvelői kívülről éneklik a testvérzenekar Bikininek írt számokat, a mozgalmi dalok átiratait, meg a vendéglátósba hajló Azok a boldog szép napokat is. Az alapfelállásban jelenleg Vendres Joe József gitáros-énekes is zenél, aki olyan hamisítatlan punksággal játszotta el a Hegyek között, völgyek között zúzós verzióját, hogy a fiatalabbak is el tudták képzelni, mekkora pofátlanság volt ez annak idején. Magasvári Viktor gitározott, Laczik Fecó basszusozott, Hirlemann Bertalan dobolt, de az egykori tagok is sorra beálltak és akkor lengtek a babos kendők, égtek az öngyújtók lángjai.
Óriás torta is volt a színpadon, természetesen piros mázzal, rajta fehér pöttyök meg tűzijáték és mindenki énekelt. A visszatapsolásnál már csak Feró jött vissza és néhány ősszámot a capella adott elő, és bár megbicsaklott néha a hangja, ezek voltak a koncert legszebb pillanatai. A magányos farkas, aki valaha csak Nyíregyházán léphetett színpadra, mert ki volt tiltva mindenhonnan, most meg a televíziós táncversenyeken is domborít. Jól áll neki a demokrácia is.