Megjelent Cseh Tamás első, 1973-as hangfelvétele

Valószínűleg kevesen gondolnák, hogy Márta István, az Új Színház igazgatója és Novák János, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház igazgatója közel negyven éve együtt zenélt Cseh Tamás énekes-zeneszerzővel. A zeneszerzésben is jeleskedő direktorok 1973-ban, huszonéves fejjel Ad Libitum néven - Kecskeméti Gáborral karöltve - segédkeztek az akkor még szárnyait csak bontogató, rajztanárként dolgozó előadónak, aki Novák János emlékei szerint kísérőzenekart keresett, mert egyedül nem mert fellépni. Ennek az együttműködésnek a mementója a Huszonötödik Színházban 1973 szeptemberében rögzített felvétel is, amely A DAL nélkül... címet viseli. A kiadvány már csak amiatt is kuriózumnak számít, mert amellett, hogy Cseh Tamás első rögzített felvétele és egy, a letűnt kort nosztalgikus módon megidéző TESLA B-43 típusú sztereofonikus magnetofonnal készült, tíz  olyan, eddig kiadatlan dallal is megörvendezteti a közönséget, mint például a Vacak kis város, vagy a Ha Koncz Zsuzsával járhatnék egyszer. Bereményi Géza szövegei és Cseh Tamás mostanra emblematikussá vált dalai az amatőr technika révén talán még élvezhetőbbek is, hiszen valósággal körénk varázsolják az egykori színház atmoszféráját.

 

A Bárka Színházban szerdán délelőtt megrendezett lemezbemutatón rossz egészségi állapota miatt Cseh Tamás nem tudott részt venni, Bereményi Géza pedig munka miatt maradt távol. A lemez megjelenésének alkalmából megrendezett eszmecserén Stumpf András újságíró a már említett Ad Libitum-tagokkal beszélgetett a szerzőről és mérföldkőnek számító felvételéről. Novák János bevallása szerint nem tud elfogulatlanul nyilatkozni az albumról, hiszen számára felkavaró, visszahozza azt az időszakot. Hibaként leginkább a xilofon "mindenen átütő" hangját jelölte meg (amelyen - a gitár, citera és ütőhangszerek mellett - egyébként Márta István játszott), bár ő maga is számos hangszeren próbálta ki magát: főhangszere, a cselló mellett gitáron és mandolinon küzreműködött.

 

 

A jelenlévő egykori tagok elmondása szerint nem mindig értették Bereményi Géza szövegeit, amivel sokszor maga Cseh Tamás is így volt. Az album báját és különlegességét a rögzítés technikája mellett a '73-as, megismételhetetlen Huszonötödik Színház-atmoszféra adja, amelyből olykor a valóban "átütő" xilofon, olykor pedig egy-egy köhögés is kiszól: a kétségtelenül mérföldkőnek számító lemez pedig mostantól ékes darabja a szilárdan, szikáran fölénk magasodó Cseh Tamás-életműnek.