Valószínűleg kevesen gondolnák, hogy Márta István, az Új Színház igazgatója és Novák János, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház igazgatója közel negyven éve együtt zenélt Cseh Tamás énekes-zeneszerzővel. A zeneszerzésben is jeleskedő direktorok 1973-ban, huszonéves fejjel Ad Libitum néven - Kecskeméti Gáborral karöltve - segédkeztek az akkor még szárnyait csak bontogató, rajztanárként dolgozó előadónak, aki Novák János emlékei szerint kísérőzenekart keresett, mert egyedül nem mert fellépni. Ennek az együttműködésnek a mementója a Huszonötödik Színházban 1973 szeptemberében rögzített felvétel is, amely A DAL nélkül... címet viseli. A kiadvány már csak amiatt is kuriózumnak számít, mert amellett, hogy Cseh Tamás első rögzített felvétele és egy, a letűnt kort nosztalgikus módon megidéző TESLA B-43 típusú sztereofonikus magnetofonnal készült, tíz olyan, eddig kiadatlan dallal is megörvendezteti a közönséget, mint például a Vacak kis város, vagy a Ha Koncz Zsuzsával járhatnék egyszer. Bereményi Géza szövegei és Cseh Tamás mostanra emblematikussá vált dalai az amatőr technika révén talán még élvezhetőbbek is, hiszen valósággal körénk varázsolják az egykori színház atmoszféráját.
Megjelent Cseh Tamás első, 1973-as hangfelvétele
Zene
A Bárka Színházban szerdán délelőtt megrendezett lemezbemutatón rossz egészségi állapota miatt Cseh Tamás nem tudott részt venni, Bereményi Géza pedig munka miatt maradt távol. A lemez megjelenésének alkalmából megrendezett eszmecserén Stumpf András újságíró a már említett Ad Libitum-tagokkal beszélgetett a szerzőről és mérföldkőnek számító felvételéről. Novák János bevallása szerint nem tud elfogulatlanul nyilatkozni az albumról, hiszen számára felkavaró, visszahozza azt az időszakot. Hibaként leginkább a xilofon "mindenen átütő" hangját jelölte meg (amelyen - a gitár, citera és ütőhangszerek mellett - egyébként Márta István játszott), bár ő maga is számos hangszeren próbálta ki magát: főhangszere, a cselló mellett gitáron és mandolinon küzreműködött.
A jelenlévő egykori tagok elmondása szerint nem mindig értették Bereményi Géza szövegeit, amivel sokszor maga Cseh Tamás is így volt. Az album báját és különlegességét a rögzítés technikája mellett a '73-as, megismételhetetlen Huszonötödik Színház-atmoszféra adja, amelyből olykor a valóban "átütő" xilofon, olykor pedig egy-egy köhögés is kiszól: a kétségtelenül mérföldkőnek számító lemez pedig mostantól ékes darabja a szilárdan, szikáran fölénk magasodó Cseh Tamás-életműnek.