Mindeki mindenkivel - Haunebu, Jazzékiel, Kollaps koncert a Tündérgyárban

Egyéb

 Jazzékiel
 
A Haunebu énekese készített már videót a Jazzékielnek és bandafotót a Kollapsnak, a Jazzékiel frontembere pedig lemezborítót a Haunebunak, és éppen a Kollaps lemezének artworkjén dolgozik. A Kollaps gitárosa, amikor még gyerekek voltak, majdnem zenélt együtt a Jazzékiel dobosával, aki pedig sokáig játszott régen a Haunebu basszusgitárosával különböző bandákban.
 
Kollaps 
 
Mindemellett érdemes megjegyezni, hogy a Jazzékiel dobosának és zongoristájának van egy másik bandája, a Haunebu énekese és a Jazzékiel frontembere már nekik is csinált videót és borítót a lemezükhöz, amelynek ugyanaz volt a hangmérnöke, aki a Haunebu lemezt is keverte. Ennek a bizonyos hangmérnöknek több zenekara is van, az egyikben például ugyanaz a gitáros, aki már nagyon sok koncerten játszott a Jazzékiellel, és akivel a Jazzékiel basszusgitárosa együtt játszik egy másik zenekarban, amely budakesziről indult. Pont onnan, ahol a Kollaps gitárosa és a Jazzékiel dobosa is él. És ezek után már csak hab a tortán, hogy a Kollapsot leszámítva ez a sok ember mind egy helyen próbál.