A tavalyi évben nagy sikert aratott a VOLT Fesztiválon debütáló Hangár-Soprock Színpad, amelyen elsősorban soproni és országszerte ismert rockbandák mutatkoztak be. A hatalmas érdeklődésnek köszönhető, hogy a színpad az idei nyáron egy 1000 négyzetméteres sátorban kap helyet.

A VOLT történetében először lép színpadra az idén fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Edda. Ugyancsak újdonságnak számít a Hobo Blues Band és Deák Bill Gyula szereplése, akárcsak a Takáts Tamás Dirty Blues Band fellépése.

A "nagy öregek" közül a Beatrice, a Lord és a Bikini 2004-ben fellépett már a VOLT-on, így tőlük a már megszokott hangulatra számíthatunk.

A "mai idők" bandái közül jó néhányan állandó résztvevői a VOLT Fesztiválnak. Bár a program még nem teljes, már biztosan fellép többek között az Alvin és a Mókusok, a Black Out, a Blind myself, a Hooligans, a Junkies, a Prosectura, a Subscribe és a Superbutt, de természetesen nem hiányozhat a kínálatból a helyi színekben induló Moby Dick sem, amely pár hete jelentette meg legújabb albumát.

Bár a VOLT Fesztivál helyhiány miatt már nem fogad zenekari jelentkezéseket, a helyi és Sopron környéki csapatok minden nap délután 3-tól este 7-ig kapnak bemutatkozási lehetőséget. A Soprock Fesztivál keretében összesen 12 zenekar lép fel a VOLT közönsége előtt.

A legnagyobb és legnépszerűbb világsztárok "képviseletében" több "tributezenekar" is tiszteletét teszi a VOLT-on, így többek között a Red Hot Chili Peppers, a Cult és a Doors hívei számára jó hír, hogy kedvencük dalait élő tolmácsolásban hallgathatják meg a VOLT Fesztiválon.

Azt talán mondanunk sem kell, hogy a legsikeresebb hazai zenekar, a Tankcsapda az idei évben is örömmel fogadta a VOLT Fesztivál meghívását. A tervek szerint a debreceni csapat zárja majd szombat este a Soproni Nagyszínpad programját.