- Mennyire a te karaktered ez az Andrej?
- Ha szerelmes vagyok, én is ilyen lángolóvá és elvakulttá válok. Aztán amikor már dereng valami, megindul a gondolkodásom, netán az önemésztésem, talán még ebben is hasonlítunk. Abban más vagyok, hogy én kilépek a dologból, ha a mérleg nyelve már a reménytelen irányba mutat, Andrej azonban nem. Persze nekem nincs gyermekem, és akkoriban elválni sem lehetett csak úgy, annak ellenére, hogy az emberek egymást alig ismerve házasodtak össze. Szóval igazán nem tudom, mennyire a figurám ez az Andrej. Arról nem is beszélve, hogy neki gyermekként egészen más élete volt: én nem szenvedtem el három lánytestvér csipkedő kellemetlenségét. Azt hiszem, az övé nem volt tökéletes gyerekkor, mert senki nem szeret lépten-nyomon a gyengéivel szembesülni. Egy túlsúlyos ember nyilván nem érzi jól magát, ha a kövérségét időről időre számon kérik rajta, még ha szeretetből is. Andrej alighanem a házasságával akar kilépni ebből a gyermekségből, de a nőt, akit szeret, egyik testvére sem fogadja el.
- És szerinted igaz, hogy Natasa figurája ennyire sötét?
- Nem tudom, ezt így szokták értelmezni, és Csehov is tesz erre szerzői utalásokat, mindjárt az öltözékével is elhelyezi őt. Amikor olvastam, gondolkodtam is ezen, szerintem Natasát lehet szeretni. Talán azért is láttam így, mert nekem szeretnem kell. De nyilván nincs lehetőség egy ennyire összetett anyagban ezzel is mélyre hatóan foglalkozni, pont elég nehézség adódik a címszereplőkkel, és hogy az ő drámájukból meg lehessen valamit mutatni, befogadhatóvá kellett alakítanunk az egész történetet.
- De nem féltetek újszerűen befejezni.
- Valóban. A vasútállomásra megérkezik a négy gyermek és az apjuk, úgy, mintha minden kezdődne elölről. Egy mély fáradtságba torkolló próbán történt: csak feküdtünk a színpadon, aztán, ha jól emlékszem, Tóth Ricsi megkérdezte, mi lenne, ha minden elölről kezdődne.
- A Karnebálban például teljesen más figurád van. Mit játszol szívesebben?
- Bármit, sőt szerencsének gondolom, hogy sokféle szerepet játszhattam. Azt vettem észre, hogy megkeresem minden figurámban a szerethetőséget, ha pedig elindulok egy rossz ember történetén, akkor kiderül, miért lett az illető "rossz", és máris lehet hozzá viszonyulni. Persze szeretek táncos komédiázni is, bár olyankor fájdalmas és áldozatos diétának kell magam alávetni, nem mintha bármikor is kértek volna erre rendezők, de könnyebb táncolni, miután az ember leadott tíz kilót. Egyébként a főiskola után rengeteg mellékszerepet játszottam, és nem voltam boldog, hogy sokat dolgozom, mégsem kapok jelentős szerepet; aztán utólag rájöttem, hogyha azokat a mellékszerepeket nem játszom el, akkor ma nem itt tartanék - mármint ha tartok valahol.
