Bár 2008-ban búcsúturnén járt Budapesten a The Mission, az A38 Hajón megtartott koncerten koránt sem volt gyászos a hangulat. Az 1985-ben alapított együttes ugyan mindig is a Sisters Of Mercy, a Fields of the Nephilim és más gothic rock zenekarok által meghatározott körbe tartozott, de a komor és borongós hangulat mellett zenéjük valahogy emészthetőbb, befogadhatóbb és jó értelemben slágeresebb volt a műfaj ?keményvonalas? képviselőihez képest. Talán ennek is köszönhető, hogy néhány év alatt tömegek kedvenceivé váltak. És persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy a sodró hangulatú, időnként túlfűtötten erotikus, romantikus dalok a ?80-as évek végére afféle dark amorózóvá avatták az együttes frontemberét, Wayne Hussey-t.

 
Az átütő kezdeti sikerek után a ?90-es évek az útkeresés jegyében telt, és néhány kevésbé sikeres lemez megviselte a Missiont. Az akkoriban egyébként elég viharos életvitelt folytató tagok egymástól való eltávolodása miatt lassú agóniába süllyedt, sőt többször végleg elmúlni látszó zenekart végül a 2001-es Aura című album töltötte meg újra energiával. Az azóta kiadott God Is A Bullet-lemez, és a 2000-es évek hazai koncertjei egyaránt megmutatták: vannak bennük még tartalékok. Wayne azonban ? talán éppen a korábbi tapasztalatokból okulva ? igyekezett nem erőltetni a közös munkát, s talán ennek is köszönhető, hogy 2008-ban úgy érezte: ideje ismét hibernálni a Missiont ? a búcsúturné után pedig inkább saját személyes ambícióira, vagy éppen eddig nem kiadott Mission dalok összegyűjtésére koncentrált (utóbbiak Dum Dum Bullet címen jelentek meg 2010-ben).
 
Wayne az elmúlt években készített egy remek visszajelzésekkel bíró szólólemezt (Bare címen), melynek kapcsán Budapestre is többször ellátogatott. A nagyzenekari szünet azonban nem tartott sokáig, ugyanis a 25 éves kerek évforduló arra sarkallta az alapító tagokat, hogy közösen élesszék fel a Missiont néhány koncert erejéig, előadva a zenekar legnagyobb slágereit. Az őstagok ?hazatérésével? megerősített produkció pedig akkora sikert aratott Nagy Britanniában, hogy Mission XXV címen új turnét indítottak, mely Dél-Amerika után június 6-án Budapestet is érinti. Ezen az estén az A38 Hajón énekelhetjük el újra Wayne és egy pohár vörösbor társaságában a legjobb Mission dalokat: Wasteland, Beyond The Pale, Severina, Deliverance, Tower Of Strength, Serpent's Kiss, Garden Of Delight, Like A Child Again.
 
A budapesti koncert vendégzenekara az Amber Smith. A rádiók által is előszeretettel játszott együttes idén tavasszal adta ki új albumát, mely a négy évvel ezelőtti, Fonogram nyertes Introspective lemezt követi. A tagok külön címet nem adtak a friss lemeznek, ellenben szabadon meghallgathatóvá tették a dalokat az interneten: az  oldalon a remek visszajelzéseket kapott új lemez mellett teljes életművüket is elérjük.