U2

Paul McGuinness, a U2 menedzsere úgy véli, a Radiohead ingyen letölthető albuma nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a kezdeményezés visszafelé sült el, ezért az ír együttes nem tervez hasonló akciót, inkább a szokásos módon, fizikai hanghordozókon adja ki októberben megjelenő új albumát. A menedzser szerint a Radiohead hiába tette fel ingyen az In Rainbows című lemezét az internetre, az album összes letöltésének 60-70 százaléka így is illegálisan történt.  

"Hiába volt ingyenes a lemez, ha még így is lopták, a letöltők 60-70 százaléka azt a minimális összeget is sajnálta érte. A U2 fizikai hanghordozóinak eladása óriási részét teszi ki a bevételeinknek, rengeteg CD-t adunk el, ezért nincs okunk változtatni az eddigi kiadási stratégián. Ugyanakkor igyekszünk a lehető legérdekesebbé tenni a kiadványt, hogy minél többen úgy érezzék, érdemes megvásárolni a lemezt" - mondta McGuinness.