Vágtázó Életerő az A38-on

 

Az a teremtő erő, mely a hetvenes években alakult VHK-ban, nem veszett ki az évtizedek folyamán. A Vágtázó Életerő sem más, mint a VHK egy újabb reinkarnációja, azzal a különbséggel, hogy Ipacs helyén Szabó Kristóf veri a tamtamot. Az imént idevonatkoztatott ERŐ nem is veszhetett ki persze, hiszen a négy őselemből, a földből, a vízből, a levegőből és a tűzből táplálkozik.

A korábbi rendszer nem nagyon állhatta a VHK-t. Punkok, mondták. Pedig csak annyiban voltak azok, hogy ellene mentek a vélt status quónak. A világösztön kiszabadítása veszélyesebb volt a kádári rendszerre, mint az USA csillagháborús terve. Grandpierre-ék azonban folyamatosan jelen voltak, átalakultak, ki és befordították az univerzumot, eltűntek egy féreglyukban, hogy aztán egy hiperugrást végrehajtva egészen máshol tűnjenek fel és hódítsák vissza az édent. Hogy akkor most punk, világzene, folk, vagy sámánrock, lényegtelen is, a kunszt inkább az, hogy egy VHK, illetve jelen időben egy Vágtázó Életerő-koncerten átélhetjük azt, amit úgy hívunk ÉLET. Spirituális utazás ez a testi valónk és szellemi létünk közötti félvilágban. Az élet show-jának, az őserőnek, a mindenségnek, a teremtő törvényszerűségek megtapasztalása. Bizonyosság a létezésben és a sorsban.