Novemberben érkezik a mozikba a Kontroll nélkül. A forgalmazó igaz történeket keres a gyermekkori agresszió témájában.

Novemberben érkezik a hazai mozikba Nora Fingscheidt megrázó erejű filmje, a Kontroll nélkül. A forgalmazó társadalmi diskurzust kezdeményez egy tabunak számító témáról, a gyermekkori agresszióról, neves szakértők bevonásával. A Mozinet igaz történetek mentén szeretné körüljárni a problémát, amihez érintettek történeteit várják.

A gyerekkori agressziót különböző ingerek komplex együtthatása válthatja ki, de megjelenése mindenkor ijesztő a környezetnek, rettenetes következményekkel jár a gyerek számára és nehéz feladat elé állítja a szakembereket is. A Kontroll nélkül című film szereplője, a kilencéves Benni szeretetéhes, rettenetesen nehezen kezelhető kislány. Az állami szervek tanácstalanul „adogatják” egymás között, szélsőséges agressziójával ugyanis folyamatosan veszélyezteti környezetét és saját magát, miközben csak édesanyját szeretné visszakapni, aki lemondott róla. A film Benni szemszögéből mutatja be azokat a gyerekeket, akikre az ellátórendszer – minden igyekezet ellenére – nincsen felkészülve, és azokat a szülőket, akik nem tudnak megbirkózni gyermekük agressziójával.

A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon is díjazott filmet nevezte Németország az Oscarra. A Kontroll nélkül hazánkban a Szemrevaló Filmfesztivál nyitófilmje lesz, részt vesz a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában, premier előtt megtekinthető a Mozinet Filmnapokon és a Feldmár Intézet vetítéssorozatának részeként. Az országos mozipremier 2019. november 7-én lesz.

A Mozinet igaz történeteket vár november 15-ig a kontrollnelkul@mozinet.hu címen. Olyanok jelentkezésére számítanak, akik úgy érzik, saját gyerekük dühkitörései túlmennek az elviselhetőség határán, esetleg ők maguk voltak egykor érintettek a témában, vagy tágabb környezetükben elszenvedői más gyerek agresszivitásának.

A film és a kérdés kapcsán olyan szakemberek szólalnak majd meg, mint dr. Herczog Mária szociológus, gyermekvédelmi szakember, Dr. Nagy Péter, a Vadaskert Alapítvány kórházigazgatója, Dr. Máté Gábor orvos, aki könyveiben visszatérően foglalkozik a gyermekkor hatásával az ember testi-lelki egészségének alakulására neurológiai és pszichológiai mechanizmusokon keresztül, Uray Gergely, a Fővárosi Gyermekvédelmi Központ Szakértője, valamint Varga Aida és Könyves Kriszta, a Hintalovon Alapítvány Yelon programjának szakértői.