Könyvben emlékeznek meg a 100 éve született Rodolfóról

Kultpol

(MTI) Takács István, a Színészkönyvtár.hu internetes színészmúzeum alapítója kedden mutatta be a könyvet a közreműködők, szerzők ? írók, újságírók, bűvész- és színészkollégák ? jelenlétében. "Rodolfo itthonról lett világhírű. Számos alkalommal hívták Amerikába, de ő itthon maradt, ő Budapesten szeretett élni" ? idézte fel az illuzionista emlékét Takács István.
    

Születésének centenáriumi évében számos esemény keretében emlékeztek meg a nagy mágusról: a Pécsi Országos Színházi Találkozón először rendeztek emlékkiállítást a bűvésznek, a Magyar Posta emlékbélyeget bocsátott ki, ezenkívül számos rendezvény és program keretében fejezték ki tiszteletüket az előadóművész munkássága előtt. Az emlékév utolsó felvonásaként látott napvilágot az a kötet, amely a hozzá közelállók emlékeiből született. "Bár személyesen sajnos nem volt alkalmam látni, gyerekkoromban szó szerint rongyosra néztem az előadásairól készült videókat. Előadói tehetsége és személyiségének varázsa legalább annyira lenyűgöző volt, mint bűvészmutatványai, részben én is az ő hatására álltam bűvésznek" ? beszélt személyes kötődéséről Kelle Botond bűvész, a Nemzetközi Rodolfo bűvészverseny győztese.
    
A kötetben többek között megemlékezik Rodolfóról lánya, Gálvölgyi Judit, továbbá Gálvölgyi János, Vitray Tamás, Farkasházy Tivadar, Juszt László, Vámos Miklós, Koós János, Medveczky Ilona, Rózsa György, Vágó István, Bächer Iván és sokan mások.
    
A könyv a visszatekintéseken, fényképeken és egy rövid életrajzon kívül 15 bűvész- és 16 kártyatrükköt is tartalmaz.
   
A később világhírűvé vált bűvész Gross Rezsőként, egy budapesti betűszedő fiaként látta meg a napvilágot. Első szemfényvesztését egy kínai gyöngyárustól tanulta, ennek a mutatványnak az előadása közben fedezte fel a grundon Odry Zuárd, a Magyar Mágusok Szövetségének akkori elnöke. Ő karolta fel a fiút, aki később nagy elődeinek nevét szinte el is feledtette a magyar közönséggel. Lenyűgözte nézőit kézügyességével, azzal, hogy olvasott a gondolataikban, szuggesztiós mutatványaival és színpadi zsebtolvajlós trükkjeivel elkápráztatott kicsiket és nagyokat egyaránt.