Bele kell kóstolni a könyvbe, néhány oldal után már tudhatjuk, mire számíthatunk, különösen, ha a szerző érzékletes légkört teremt bevezető mondataival. Én legalábbis így kezdem az olvasást. Sok szép könyv maradt meg emlékezetemben, ezek közül választottam néhányat.

Roger Martin du Gard művei közel álltak hozzám, nagyszabású regénye, a Thibault család mellett kisebb elbeszélései különösen tetszettek. Egyik kedvencem a kis, vékony kötetben kiadott Afrikai vallomás című történet. A Nobel-díjas író atmoszférateremtő ereje magával ragad. Egy eltussolt családi szégyenről ír, amiről az Afrikából hazafelé tartó hajóúton hallott. Az elbeszélés izgalmasan tárja elénk a szerencsétlen vérfertőzés történetét. A furcsa história ítélkezés helyett szánalommal tölt el, és mint az élet kiszámíthatatlanságának érzékletes példája, sokáig emlékezetünkben marad.

Joan Crawford és Walter Huston a Rain 1932-es filmadaptációjában.

W. Somerset Maugham az angol klasszikus stílus jeles írója, regényei és elbeszélései a színvonalas szórakoztatás nemes darabjai. Egyik elbeszélése régóta kedves olvasmányom, színdarab és film is készült belőle. De nem kell megjeleníteni, az Eső olvasás közben is képpé válik képzeletünkben. Trópusi tájon játszódik, az angol fennhatóság alá tartozó vidékre vegyes összetételű társaság érkezik, elhelyezkednek a helyi adottságokhoz mért hotelben, ami egyben menedék is az érkezésük idején nyakukba zúduló trópusi eső elől. Megpróbálják társasági szórakozásokkal elütni az időt, de békességüket örökösen megzavarja egy feltűnősködő, meglehetősen könnyű erkölcsű nőszemély. Az utazók között van egy anglikán lelkész, aki elhatározza, hogy jobb utakra téríti a nőt. A folyamat leírása lenyűgöző. Az eső szüntelen esik, ami felborzolja az idegeket. A fokozódó feszültség egyszer csak tragédiába torkollik, egy napon a vízparton holtan lelik a nőt, valaki beretvával elvágta a torkát. Nem mondom el, ki volt a tettes.

Graham Greene pontos tárgy-és helyismerettel megírt regénye a vietnami háborúban játszódik. A csendes amerikai hőse az Államokból érkezett haditudósító, aki jóformán önkéntes száműzetést vállalva köt ki Saigonban. Szerelmes egy intelligens, vietnami lányba, pontosabban a lány szerelmes a férfiba, mint a legtöbb társa, akik házassággal szeretnének az Egyesült Államokba kerülni. A lányra szemet vet egy másik, különleges küldetést teljesítő csinos amerikai fiú, s átmenetileg el is csábítja a lányt. A haditudósító kedveli a fiút, de nyomozni kezd utána, mert az a gyanúja, hogy ő áll a Saigonban történt, megmagyarázhatatlan robbantások mögött. A feszült hangulatú nyomozás a leglehetetlenebb helyzetekbe sodorja, végül a fiút átvágott nyakkal, holtan találják…A háború tragikus eseményei, a vietnamiak kiszolgáltatott helyzete, a politikai mesterkedések szerelmi szálakkal bonyolított ábrázolása az író egyik legjobb regénye. Engem nagyon magával ragadott.

A csendes amerikait szintén vászonra vitték, először 1958-ban. A vietnami lányt Giorgia Moll alakította.

A Kreutzer szonáta, Tolsztoj mély lélektannal ábrázolt kisregénye egy megromlott házasságról szól. A klasszikus orosz írót rendkívül foglalkoztatta a téma, amit – mint tudjuk – az Anna Kareninában bont ki igazán. Esszékben is foglalkozott a társas lét kimeríthetetlenül sok tragédia lehetőségét rejtő módjával. Tanulmányaiban kíméletlenül bírál, szélsőséges véleményt hangoztat, de amikor szépprózában beszél a férfi-nő kapcsolatról, sokkal árnyaltabban ábrázol. A bírón felülkerekedik az író, a minden hősét megértően szemlélő művész. A Kreutzer szonátában a feleség beleszeret a zeneórákat adó ifjú hegedűművészbe. Megpróbál ellenállni, de minthogy a férje iránti érzelmei már nem hevítik, elcsábul. A férj tiltaná, amúgy sem nézi jó szemmel a felesége és a hegedűművész bizalmas kapcsolatát, szerinte a zene amorális, erkölcsileg felkavar. Féltékeny indulatában megöli az asszonyt. Tolsztoj kisregénye – akárcsak az Ivan Iljics halála – a rövidebb lélegzetű remekei közé tartozik.

Jelenet a Kreutzer szonáta 1987-es filmes feldolgozásából.

Végül megemlíteném a zseniális Márquezt. A Száz év magánnyal, ezzel a csodaregénnyel tört be az irodalomba, nálunk is ezzel lett ismert és népszerű. Aztán sorra a többivel. De én most a novelláira hívom fel a figyelmet. A Tizenkét vándor novella minden darabja mestermű. Fantasztikumba hajló történetek, melyek megírása – Márquez szerint – a regényírásnál is nehezebb. Olvashatunk egy bérálmodó asszonyról, egy esküvője után útra kelő házaspárról, ahol a feleség a díszes rózsacsokor tüskéjével szúrja meg az ujját, ám a vérzés napok múltával sem akar szűnni… Mondanom se kell, hogy Márquez aztán igazán nem ír unalmasan, nem tud unalmasan írni, minden sora valódi élet, még ha szürreális képekbe hajlik is. Ezt a kis novelláskötetét különösen szeretem, már többször is felütöttem egy-egy darabjánál. Reménykedve ajánlom, hátha hasonló élményt szerez másnak is.

Nyitókép: Gabriel García Márquez