Könyvhétvégével nyit az Óbudai Nyár

Egyéb


balazspeterbansagiildiko.jpg
Balázs Péter és Bánsági Ildikó a Delila című Molnár Ferenc-darabban

 (MTI) -    Az Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódó június eleji hétvégi irodalmi programok mellett ifjúsági zenei koncerteket is tartanak. Merényi Judit, a programokat szervező Óbudai Társaskör vezetője elmondta: a rendezvénysorozat hivatalos megnyitója az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar június 16-i koncertje lesz. A Fő téren tartandó hangversenyen a zenekar Kodály Zoltán műveit játssza. Ekkor adják át az Óbuda Kultúrájáért kitüntetést Tenk László festőművésznek. 

        A III. kerületi önkormányzat februárban alapította meg azt a közhasznú társaságot, amely a Danubia Szimfonikus Zenekar mögé állt. Az Óbudai Nyár keretében június 30-tól hét szombat estén, ugyancsak a Fő téren magyar filmeket vetítenek. Kálmán Imre születésének 125. évfordulójára egy július 6-i koncerttel emlékeznek.
    A hagyományoknak megfelelően klasszikus miniatűröket játszanak a Kiscelli Múzeum udvarán neves kamarazenekarok. Lesznek orgonakoncertek az Óbudai Szent Péter és Pál templomban is. Óbuda távolabbi részén, a Csobánka téren a Budapest Ragtime Band lép fel június 23-án, augusztusban pedig a Beregszászi Színház Boccaccio Sólyompecsenye című vígjátékát mutatja be. A prózát idén Molnár Ferenc Delila című vígjátéka a Társaskör udvarán, az aquincumi romok között pedig az Oké, Néró című komédia képviseli.
      A tájékoztatón Bús Balázs, Óbuda polgármestere kiemelte: szeretnék visszaadni a Főtér agóra jellegét, ezért június 10-től augusztus 26-ig vasárnap délelőttönként promenád koncertekkel, a békeidők hangulatát, a XIX. századot idéző fúvós muzsikával szórakoztatják a közönséget.