Kopjafákat avattak az elhunyt kalotaszegi zenészek emlékére

Egyéb

Kopjafák felavatásával emlékezetek meg a kalotaszegi népzene elhunyt mestereiről. Az elmúlt hétvégén öt községben állítottak emléket az egykori muzsikusoknak.

Az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete két évvel ezelőtt Erdély-szerte több jótékonysági koncertet szervezett, hogy méltó emléket állítsanak azoknak az elhunyt falusi mestereknek, akiknek zenéjét a mai muzsikusok is megtanulták és játsszák.

Az
első öt kopjafát Kalotaszeg zenészei tiszteletére állították a halottak napját
megelőző hétvégén. A helyszíneken rövid beszéddel, muzsikával emlékeztek meg
azokról, akiknek a nevei felkerültek a kopjafákra.

Az öt kopjafát a magyarlónai és bánffyhunyadi református temetőkben, a gyerővásárhelyi magyar temetőben, a bogártelki templom udvarán és a mérai temetőben helyezték el.

A Kun Péter által kifaragott kopjafákra 34 név került fel.

Forrás: Maszol.ro. Fotó: Türei Lengyel László