A kora újkori temető újabb maradványaira bukkanhattak Pápán

Kultpol

 
(MTI) Németh Tamás, a Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. igazgatója az MTI-nek elmondta: a főtéren, a Plébániasoron a kivitelező az útépítés alépítményi munkáit végezte, úgynevezett tükröt készített, vagyis az út pályaszerkezetéig (30?40 centiméter mélyen) leszedte a felesleges földet, s megmérte az altalaj teherbíró képességét. Kiderült, hogy olyan gyenge, hogy ki kell cserélni szemcsés anyagra annak érdekében, hogy az újonnan lerakandó gránitburkolat ne süllyedjen meg ? magyarázta az ügyvezető. Hozzátette: nem nagy területről, 100?150 négyzetméterről van szó, a földmunkák során azonban ismét emberi csontokat találtak, amelyek feltehetően a korábban már a régészek által feltárt kora újkori temetőhöz tartoznak.
 
A főtér átalakítását régészeti felügyelet alatt végzik, a Laczkó Dezső múzeum régészei pedig leállították a további munkát ? mondta az igazgató. Közlése szerint jövő héten a múzeummal és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal közösen helyszínbejárást tartanak, ahol meghatározzák a további munkálatokat. Németh Tamás bízik abban, hogy a régészeti munkálatok nem okoznak jelentős késedelmet.
 
Kiss Róbert, a Laczkó Dezső múzeum régésze elmondta, hogy 2010-ben és 2011-ben is végeztek Pápa főterén feltárásokat, akkor a kora újkori temetőt térképezték fel. 
 
 
Most több sírra utaló jelet találtak, de a csontok töredékesek, ezért a korukat egyelőre nem lehet megállapítani: lehet, hogy a kora újkori, de az is lehet, hogy Árpád-kori sírok ? folytatta a régész. A templom nyugati oldalán ugyanis korábban kerültek már elő Árpád-kori sírok, a most feltárt terület pedig a templom keleti oldala, tehát elképzelhető, hogy egy temetőről van szó ? magyarázta Kiss Róbert.