Az ország Gyuri bácsija a sodronykötélgyárból a pókerasztalon át a reptérig

Zene

Január 4-én ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Korda György táncdalénekes, előadóművész, aki május 11-én nagyszabású koncertet ad a Budapest Arénában Balázs Klárival.

1939-ben született Budapesten Klein György néven. A második világháború végén, a vészkorszak alatt apja és két nagynénje megjárta a koncentrációs tábort, ő édesanyjával egy Pozsonyi úti védett házban élte túl az üldöztetést. Vegyipari technikumot végzett, az érettségi után – édesapja javaslatára már Korda Györgyként – a Színház- és Filmművészeti Főiskolán próbálkozott, de a harmadik rostán kiesett. Ezután a Budafoki úti Kábel- és Sodronykötélgyárban dolgozott, szülei pedig, felismerve, hogy fiuknak az énekéssel kell foglalkoznia, beíratták a korszak egyik legismertebb énektanárához, Vécsey Ernőhöz.

Először 1958-ban lépett színpadra, ezt követően gyorsan ívelt felfelé a pályája, rendszeresen szerepelt többek közt a budapesti Moulin Rouge-ban és a Budagyöngye nevű előkelő szórakozóhelyen Orlay Jenő „Chappy” zenekarával. Első országos sikerét 1960-ban Nádas Gábor és Fülöp Kálmán Szeretni kell című dalával aratta; a hatvanas évek második felében már ő volt az ország egyik legnépszerűbb táncdalénekese. A beatzene térhódítása műfaját ugyan háttérbe szorította, de pályafutása nem tört meg. Népszerűsége megtartásában, sőt növelésében sokat jelentett, hogy 1967-től rendszeres fellépője volt a televízió Táncdalfesztiváljának, a Magyar Rádió által rendezett Tessék választani! és Made in Hungary versenyeknek. Ezeken olyan dalokat énekelt el, mint a Visszatérek én, a Bocsánat, hogyha kérdem, a Ma éjjel és az Emlékezni rád. Több alkalommal nyert előadói és közönségdíjat.

659412f5ff0a904d34fd3b8b.jpg
Korda György az 1968-as Táncdalfesztivál döntőjében. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

A Korda György tiszta, szép hangján előadott érzelmes, nagyívű, hagyományos slágerek sokakat magukkal ragadtak. Bizonyság erre, hogy az 1970 óta megjelent több mint húsz albuma mind aranylemez lett, sőt eladott lemezeinek száma 1990-re elérte a kétmilliót, amiért abban az évben átvehette a gyémántlemezt, 2004-ben pedig a négymillió eladott hanghordozó után a platinalemezt is. A nyolcvanas évek eleje óta feleségével, Balázs Klárival lép fel. Első közös lemezük, a Forró éjszakák 1986-ban jelent meg.

Nevéhez olyan ikonikus slágerek fűződnek, mint a Lady Carneval (Karel Gott dalának magyar változata), a Reptér, a Fehér galamb, a Gyöngéden ölelj át vagy a Lady N. A magyar emigráció körében is rendkívül népszerű, több tucatszor hívták vissza Amerikába, Kanadába és Ausztráliába. A Reptér a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér nem hivatalos himnusza lett, 2021-ben Ferihegyen forgatták a negyvenéves sláger új videoklipjét.

Filmekben is feltűnt: 2004-ben nagy sikert aratott Herendi Gábor Magyar vándorában, 2010-ben pókerjátékost alakított Sas Tamás Szinglik éjszakája című filmjében, 2017-ben pedig a Csupó Gábor rendezte Pappa piában bukkant fel Balázs Klárival együtt. Többször is fellépett a Kamara Varieté színpadán, többek közöttt a Pesti lemezek, a Kenni vagy nem kenni és az Amikor Pest mesélni kezd című előadásokban.

Kártyaszenvedélye legendás. Ötéves volt, amikor nagyapja megtanította ultizni, a hatvanas években művésztársaival römizett és ultizott a Fészek Művészklubban. Itt ismerte meg a világbajnok kardvívó Meszéna Miklóst, aki megtanította pókerezni, és a játék szenvedélyévé, élete részévé vált. Ő a póker egyik legismertebb magyarországi arca, a kétezres évek eleje óta a Sport TV kommentátora. Partnere eleinte Horvát János, majd felesége, Balázs Klári volt. A legendássá vált, szenvedélyes és szórakoztató közvetítésekkel számtalan emberrel ismertette és szerettette meg a pókert, sokan az ő hatására kezdtek játszani. 2006-ban a Sportcsillagok Gálaestjén különdíjat kapott mint a póker televíziós szakkommentátora.

Korda György több rangos díj tulajdonosa: 2002-ben Záray Márta–Vámosi János-díjat, 2004-ben a Magyar Kultúra Lovagja címet kapott. 2005-ben „nagy népszerűségnek örvendő művészi pályafutása elismeréseként” a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át. 2007-ben Artisjus zenei életműdíjas lett, ugyanebben az évben Balázs Klárival együtt az ő kézlenyomata is felkerült a Magyar Rock Csillagok Falára. 2017-ben Szenes Iván életműdíjjal, 2018-ban Emberi Hang életműdíjjal jutalmazták feleségével együtt. Tavaly Balázs Klárival Fonogram-életműdíjat kaptak, és Budapest II. kerületének díszpolgárai lettek.

Az örökifjú énekes rendre telt házak előtt lép fel, 2024. május 11-én Fiatalság & Bolondság Születésnapi Koncertshow címmel nagyszabású koncertet ad Balázs Klári társaságában a Budapest Arénában.

A nyitóképen Korda György, a zsűri tagja a Csináljuk a fesztivált! című műsor döntőjében, a tizedik adás felvételén a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2022. október 20-án. Fotó: MTI / Cseke Csilla

Megjelent a Magyar rocktörténet című képregénysorozat első része, amely a ’60-as, ’70-es éveket, a magyar rock hőskorát mutatja be. Írta: Kántor Mihály. Rajzok: Szabó Csaba és Fritz Zoltán. Művészeti vezető: Futaki Attila. Előszó: Jávorszky Béla Szilárd. A kiadvány fő támogatója a Petőfi Kulturális Ügynökség.