Fotó1 - dijátadó_Kormendy.jpg

Körmendy Adrienne kapta az idei Wacław Felczak-díjat

November 13-án a Hagyományok Házában tartott 3. Felczak Gálán átadták a Wacław Felczak-díjat, amelyet az alapítvány kuratóriuma hozott létre 2022-ben, hogy ezzel is elismerje azon személyek munkáját, akik az évszázadokon átívelő magyar–lengyel barátság eszméjének továbbörökítéséhez kiemelkedő mértékben hozzájárultak.

Idén a díjat Körmendy Adrienne diplomata, történész, levéltáros kapta, aki a magyar–lengyel kulturális, egyházi, tudományos és államközi kapcsolatok aktív alakítója, a két ország és a régió közös történetének fáradhatatlan kutatója, több éven át volt előadója a Varsói Egyetem Magyar Tanszékének, 2014 és 2020 között pedig a Krakkói Főkonzulátus vezetője volt.

A díjátadás előtt dr. Biernacki Karol elnök köszöntötte a vendégeket az alapítvány részéről, továbbá Jarosław Bajaczyk, a Lengyel Intézet igazgatója és dr. Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár.

A program részeként bemutatták az alapítvány új imázsfilmjét, majd Illényi Katica, Magyarország kiváló és érdemes művésze, Termes Rita, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense, Szalai Éva zongoraművész, valamint az alapítvány fiatal nagykövetei, Miranda Liu hegedűművész és Lévai Kamilla orgonaművész előadását hallgathatták meg a vendégek.

Ezt követően az este állófogadásos vacsorával folytatódott, ahol a lengyel és magyar konyha ízeit kóstolva találkozhattak a hazai lengyelség képviselői, illetve a lengyel és a magyar nemzet közötti barátság elmélyítéséért dolgozó meghívottak.

Ez is érdekelheti

A magyarok viszonyulása a lengyelekhez kiegyensúlyozottabb, mint a lengyeleké a magyarokhoz

Mit jelent az, ha valaki egyszerre lengyel és magyar állampolgár? Konrad Sutarski író-költőt és polonistát kérdeztük.

Négyszáz év után megtudhatjuk, hogyan nézett ki a vámpírnak hitt lengyel nő

A nő maradványait a Lengyelország északi részén fekvő Pienben, egy jelöletlen temetkezési helyen tárta föl 2022-ben a Nicolaus Copernicus Egyetem régészcsoportja. A helybeliek által Zosiának elnevezett nőt többtucatnyi más nővel együtt temették oda, akikről szintén azt gondolták, hogy vámpírok.