Bár Lantos Ferencet sokoldalú alkotóként jegyzi a művészettörténet, hírnevet igazán festőként szerzett magának. 1947-ben érettségizett a pécsi Széchenyi Gimnáziumban, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskolára vezetett az útja, ahol 1964-ben Kmetty János osztályában, festő tanár szakon diplomázott. Mesterének azonban a szintén sokrétű pályatársat, Martyn Ferencet tartotta, akinek jóvoltából már egész fiatalon megismerkedett a természeti látvány absztrahálásának módjaival.

Pályája során nemcsak festőként és grafikusként, hanem tanárként is sok éven át dolgozott és alkotott maradandót. Több neves intézményben: a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban, a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán és a Pécsi Tanárképző Főiskolán oktatott, és komplex művészeti szemináriumot vezetett a Janus Pannonius Tudományegyetem művészeti intézetében. Számottevő pedagógiai tevékenysége során olyan, tehetséges és később sikeres pályát befutó tanítványai voltak, mint az 1970 körül szerveződő újkonstruktivista és konceptualista Pécsi Műhely tagjai: Ficzek Ferenc, Halász Károly, Pinczehelyi Sándor, Szíjártó Kálmán és Bachmann Gábor.

Hosszú és termékeny munkássága során legalább ötven egyéni és százötven csoportos kiállításon szerepelt olaj- és akrilfestményeivel, grafikáival. Számtalan helyen, például Kaposváron, Székesfehérváron és Pécsett láthatjuk köztéri munkáit, főként tűzzománcfalait.

Fordulatokban gazdag pályája indulásakor, az 1950-es években látványfestészettel foglalkozott.

Tájképeket, enteriőröket, csendéleteket vagy éppen emberi alakokat örökített meg, majd mindezt maga mögött hagyva, a megújulás jegyében, az 1960-as évektől absztrakt képek készítésébe fogott. „Az évtized végére új műformái és alkotásai ipari sokszorosítása révén a vizuális kultúra fogalmának meghonosítója és első művelője  lett” – írja róla Keserü Katalin művészettörténész, majd így folytatja: „Lantos Ferenc egy olyan egyéni vizuális nyelvet hozott létre, amelynek elemei és műveletei egy rendszerelvű variációs képalkotó módszer és kreatív vizuális nevelési program alapjai.” Ennek lényegét ő maga egy kiállítása alkalmával így fogalmazta meg:

„Értelmes, tiszta és szép formákkal kell megtervezni és benépesíteni környezetünket, hogy környezetünk is ennek megfelelő értelmet és rendet sugározzon vissza ránk.”

Nagy hatással voltak rá azok a nemzetközi geometrikus művészeti törekvések, amelyek a matematika (kombinatorika, permutáció) alapján működnek.

Az 1970-es évektől újabb fordulat következik be a művészetében: a sűrű, többnyire vízszintes, párhuzamos vonalak optikai hatásait vizsgálja. Variációs rendszerének alapsémája olyan négyzetháló volt, melyben körívek és egyenesek átmetszései ismétlődő, színekkel kitöltött felületfelosztásokat hoznak létre. Az 1970-es években a zene ritmikusságának síkbeli leképezésével kezdett foglalkozni (Vibrációk – 1982, Vonalnagyítások – 1979–1985, Szólamok – 1992), zenei struktúrákat hozott létre, Weöres Sándor játékos, ritmikus verseiben kutatta a tiszta szerkezeteket. Utolsó éveinek alkotásai már szabályok alól felszabadultabbak, színpompásak; a négyzetek, négyzetcikkelyek és körök teljesen oldottá válnak rajtuk (Ébredés triptichon – 2010, Balaton – 2011, 2012).   

A Képletek és kalandozások ezt a sokszínű munkásságot állítja elénk.

A számos kisebb és nagyobb termet magába foglaló kiállítást szinte teljesen megtöltik Lantos 1960 és 2000 között készült élénk, vibráló színű, geometrikus motívumai. Az expresszív, vastagon húzott vonalak, a mértani formák gazdag színvilága (égszínkék, vérvörös, világoszöld, narancs vagy éppen citromsárga) ámulatba ejtenek a dekorativitásukkal. A tárlat egésze is impozáns látványt nyújt, de a kiállítótérben körről körre, négyzetről négyzetre haladva a művek átgondolt kompozíciós rendjére is rácsodálkozhatunk.

A grandiózus méretű kiállítás anyaga jól mutatja a mértani alakzatok variációs sokféleségét.

Szinte alig-alig akad két egyforma idom: az életmű összegyűjtött képein jól nyomon követhető, hogy az alkotó mennyire más és más módon komponált meg egy-egy művet. Nemcsak a Janus Pannonius Múzeum képző- és iparművészeti osztályának gyűjteményében lévőket, valamint a művész által Pécsnek ajándékozott alkotásokat láthatjuk, hanem számos magángyűjteményből kölcsönzött művet is. A festmények mellett a grafikák, szitanyomatok, zománc- és farostlemezképek először látható együttese igazi kuriózum még a műértők számára is.

Lantos egész élete során a természet belső összefüggésrendszerének vizuális kifejezésén fáradozott, és ezt képzőművészeti témájú publikációs tevékenységével is igyekezett alátámasztani. „Az egész munkásságom egy vizuális kalandozás, melynek lényege a festészet értelmének keresése” – vallotta.  

Alkotásainak gyökere  és mozgatóereje – mint Keserü Katalin művészettörténész írja róla – az autonómia és a tiszta művészet ideálja, a képeknek nem a valóság illúzióját keltő, hanem önálló realitásként felfogott léte volt.

Lantos így írt törekvéseiről: „Munkásságom, mely meglehetősen sokrétű, nem épül korszakokra, vagyis a különböző képzőművészeti kihívások által provokált megoldási kísérletek párhuzamos folyamatok eredményei (…). Szakmai munkámat – utólag – négy kérdéscsoport köré sűrítettem, melyek életem során felváltva kerültek ugyan előtérbe, de a háttérben folyamatosan jelen voltak. Lényegében az idők folyamán egy keresztmetszet-szemlélet alakult ki bennem, mely a horizontális kapcsolatokon keresztül kereste a vertikális irányú mélyülés lehetőségeit. Természetesen ezek a kérdéscsoportok nem előre kitárgyaltak voltak, és semmiféle stiláris kényszert nem fogadtam el, de kétségtelenül befolyásolták azok a gondok és gondolatok, amelyek nap mint nap felvetődtek.”

Pécs állandó kiállítással is tiszteleg Lantos Ferenc munkássága előtt.  

Lantos Ferenc Képletek és kalandozások című kiállítása április 30-ig tekinthető meg.

Fotók: Füzi István/JPM

Takáts Fábián