Korszerűsítik Pécs ókeresztény emlékhelyeit
A sírkamrákat és a kápolnákat a napokban azért kellett lezárni, hogy az építkezés során keletkező por ne rongálja meg a falakat díszítő pótolhatatlan és felbecsülhetetlen értékű freskókat - mondta el Ujvári Jenő. Hozzátette: a november 8-i műszaki átadást követően ismét fogadják az érdeklődőket. Az Európa Terv Regionális Operatív Program (ROP) keretében 2004-ben nyert támogatásnak köszönhetően Pécsett 2006 november végéig mintegy másfél milliárd forintot költenek arra, hogy a IV. századi kápolnákat, temetőket, sírkamrákat a lehető leglátványosabban mutathassák be az érdeklődőknek.
Szakemberek már az 1930-as években tervezték, hogy a feltárt értékeket egy 150 ezer pengős beruházást követően átfogóan tárják a látogatók elé, az elképzelés azonban a második világháború miatt csak most valósulhatott meg. Látogathatóvá teszik az összes, addig feltárt ókeresztény, továbbá római kori emléket. A könnyebb bemutathatóság és a látvány fokozása érdekében feltárják és üvegmennyezettel borítják a Cella Septichorát, amely mellett felszín alatti, fűszernövényekből kialakított római kertet alakítanak ki. A helyszínek közötti átjárhatóság érdekében utakat építenek, rekonstruálják a várfalat és a várfalsétányt, emellett szabadtéri színpad létesítése, parkolók építése, továbbá a parkosítás is szerepel a tervekben.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)