A Fausttól a Szívlapátig című irodalmi segédkönyv azoknak a középiskolai tanároknak készült, akik szeretnének kicsit kiszakadni a kerettanterv merevségéből és friss, élő irodalmi szövegeken keresztül akarják közel hozni a nagy klasszikusokat a diákjaik számára. A kötet elemzései az irodalom jelenvalósága, életszerűsége mellett teszik le a voksukat.
Emlékszem, amikor középiskolás voltam, az akkori tanárom az irodalomtörténetet valahol József Attilánál fejezte be úgy téve, mintha utána már nem is történt volna semmi érdekes. Arra hivatkozott, hogy nem maradt másra idő, meg utána úgyis már mindenki "kortárs", amivel egyébként nem is érdemes foglalkozni, hiszen nem lehet tudni, hogy a sok kortárs közül aztán mi kerül be a kánonba.
Közben azt is éreztem, hogy igazából neki is hiányoznak azok a fogódzók, amivel a kortárs szövegekhez hozzá tudna nyúlni, azok az eszközök, amelyekkel be tudna hozni egy friss és jelenvaló szöveget a nem eléggé rugalmas és nem eléggé nyitott kerettanterv mellé.
A tizennégy kortárs magyar könyv elemzéssel és óravázlattal ellátott A Fausttól a Szívlapátig című irodalmi segédkönyv épp ezeket a középiskolai tanárokat célozza meg, akik egyre inkább azzal szembesülnek, hogy nem beszélnek egy nyelvet a diákjaikkal, hogy az „élet” és az „irodalom” átjárhatatlan messzeségbe került egymástól.
A Margó Fesztiválon a kötet hat szerzője, Balajthy Ágnes, Ruff Orsolya, Szekeres Nikoletta kritikusok-esszéírók, és Fenyő D. György, Varga Betti és Vinczellér Katalin magyartanárok elmondták, hogy elsősorban olyan kortárs szövegeket kerestek, amelyek könnyen elérhetők és beszerezhetők a középiskolai tanárok számára, valamint arra is figyeltek, hogy a kiválasztott művek egyszerűen beilleszthetőek legyenek a kerettantervbe. „Fontos volt, hogy oktatási szempontból kapcsolódni lehessen ezekhez a szövegekhez, mert így esélyesebb, hogy lesz ezekre idő és energia."
Azt is tapasztalták, hogy a dráma a tanterv mostohagyereke, ezért igyekeztek olyan szövegeket is beemelni, amelyek segítségével a diákok eljutnak a nagy drámai művekhez. Jeli Viktória és Tasnádi István Kettős:játék című könyvén keresztül például láthatják a tizenévesek, hogy a 19. századi hagyományok hogyan élnek tovább a kortárs irodalomban. Azt remélik, hogy ezen keresztül a Fausthoz is közelebb kerülhetnek.
A válogatás nem a posztmodern szerzőkre koncentrál, inkább az elmúlt tíz év trendjeire, tehát Esterházy és Nádas korához képest 1-2 generációval fiatalabb szerzők közül szelektáltak. Úgy gondolták, hogy ezek a fiatal írók beépítik szövegeikbe Esterházyék örökségét, tehát rajtuk keresztül a diákok könnyebben eljuthatnak a posztmodern írók műveihez, mintha egyből velük találkoztak volna.
Jelen kötet sorozatokkal sem foglalkozik, egyrészt azért, mert egy középiskolásnak sokszor egy regény elolvasása is nagy feladat, így egy sorozat már megugorhatatlannak tűnhet számukra. Másrészt a népszerű szériákat, mint például a vámpírregényeket maguktól is előveszik, és azok a könnyedebb regények megedzik őket arra, hogy e mostani listában szereplő műveket is elővegyék. Olyan könyveket válogattak be tehát, amelyek picit nehezebben olvashatók, de még egy középiskolás is megbirkózik velük.
A lírával szemben inkább az epikán van a hangsúly, hiszen a középiskolai tananyag 70%-a vers, másrészt kortárs versekre könnyebb rátalálni (például a közösségi médiában), mint egy regényre.
A válogatás tehát nem reprezentatív, és kánonképző sem akar lenni. Csupán az volt a cél, hogy olyan elemzések szülessenek, amelyekből látszik, hogy a kortárs irodalom nem mumus, ezekhez a szövegekhez is hozzá lehet nyúlni, jól lehet őket használni az irodalomoktatásban.
A tizennégy elemzés után konkrét módszertani javaslatok is szerepelnek, amelyek segítik a pedagógusokat, hogy miként is nyúljanak hozzá az adott szöveghez, hogyan emeljék be azokat a tanórák menetébe. Péterfy Gergely Kitömött barbárja például jól beilleszthető a Kazinczyról szóló tananyagba.
A szerzők úgy gondolják, hogy meg lehet találni a tantervben azt a 4-5 órát, amikor lehet egyet szusszanni, amikor van idő az együtt gondolkodásra, a szabad szövegfeldolgozásra. Amikor a diákok találkozhatnak élő szövegekkel, az irodalom lényegével.
Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
