Kortárs magyar ősbemutató született a Radnóti Színházban

Színpad

Az egy éve nyitott Radnóti Tesla Labor hatodik bemutatója Schwechtje Mihály Gina című darabja szeptember 26-án, szombaton. A hatból három Radnóti produkció, három pedig a függetleneké.

A Ginát valós történet ihlette. A rendezőtől nem idegen a fiatalokat érintő problémák feldolgozása. Schwechtje Mihály, akit filmrendezőként ismer a közönség, munkáival egy-egy aktuális társadalmi problémára fókuszáló kutatást végez el és mutat be.

2018-ban került a mozikba első nagyjátékfilmje, a tinédzserek elleni internetes zaklatásokkal foglalkozó Remélem legközelebb sikerül meghalnod ?, amely a Magyar Filmkritikusok Szövetségének legjobb forgatókönyv és legjobb elsőfilm díját érdemelte ki.

Az örökség című színházi produkciója másfél éve fut nagy sikerrel a Jurányiban, amelyért elnyerte a Kortárs Magyar Dráma díjat. Schwechtje Mihály saját módszerével dolgozott a Radnótiban: a szövegkönyvet a próbafolyamat alatt a színészekkel együttműködve, az ő improvizációik alapján írta.

A vidéken elő Boros család tagjai konszolidált, értelmiségi, vegán étrendet követő emberek, akik csak a kis csalások játékszabályai szerint tudnak boldogulni. Egy este, amikor áthívják vacsorára egykori barátjukat, a befolyásos sá vált vízilabdaedzőt, történetük nem várt fordulatot vesz. Az éjszaka közepén egy nyomozónő állít be hozzájuk, és közli, hogy a fiukat és vele együtt az egész vízilabdacsapatot letartóztatták egy kiskorú lány bántalmazási ügyében. A kisvárosban hamarosan mindenki tudomást szerez az esetről, a szülők pedig harcba kezdenek a fiuk védelmében. A közvélemény azonban nem kíméletes – senkivel sem. A bűn és a felelősség kérdéseit feszegető történetben azt követhetjük végig, hogy ebben az extrém élethelyzetben a családtagok hogyan szembesülnek egymással, végeredményben pedig önmagukkal.

Részletes információk itt.

Fotók: Dömölky Dániel