Nagyon változatos anyag látható a kiállításon, ami jelzi, hogy bár minden évben meghatározott tematika mentén alkotnak a művésztelep résztvevői, a téma mégsem korlátozza őket abban, hogy alárendeljék egyéni hangjukat a kötött feladatnak. Sőt: az látszik, hogy teljes szabadsággal nyúlnak az adott témához, és képesek azt a saját aspektusaik, gondolatviláguk mentén, egyéni alkotói praxisuk felől értelmezni. Volt már téma a digitalizáció és a bábu is, 2020-ban pedig az elengedhetetlen feltétel volt a hívószó, ami szintén izgalmas munkákat szült.
Ha végigtekintünk a kiállított anyagon, amelyet idén szintén a Kogart művészeti vezetője, Kosinsky Richard válogatott, akkor kirajzolódnak azok a gondolatkörök, amelyek aktuálisan foglalkoztatják a harmincas művészgenerációt.
Az egyik ilyen téma a digitalizáció problematikája, az, hogy a technológiai fejlődés mennyiben befolyásolja a művészet alakulását, hogyan változtatja meg érvényességét, fontosságát, szerepét.
Gresa Márton egy korai festménye a képdömpingre adott reflexió: a rengeteg vizuális információt tartalmazó képe rávilágít arra, hogy a jelenben az emberek túlterheltté váltak a környezetből érkező zajok által, amelyek feldolgozása nehézkes, pontatlan és sokszor torzítja az értékrendünket. Gresa művében igen erős állítás tematizálódik, ugyanakkor a művész árnyaltan és kifinomultan használja a technológia adta lehetőségeket a képalkotás során. Hasonlóan Kármán Dánielhez, akinek még korábbi, absztrakt időszakából származó műve látható ezen a kiállításon: az alsó, festészeti layert a felső, Moiré-effektust mímelő, egy fotó torzításából megszülető grafikai réteg árnyalja.
A jelen agresszív, erősen maszkulin energiákkal átitatott működésére is számos munka reflektál. Pataki Luca karambolt ábrázoló jelenete egy ütközetet ábrázol, ami szimbolikusan is megfogható, és az egyének összeütközéseként, folytonos harcaként értelmezhető, ugyanakkor színeiben a gépesztétikát feminin irányba tolja el.
Lázár Kristóf AI által generált portréi a pankrátormaszkok esztétikáját idézik, szürreálisan eltorzított, maszkszerű alakjaiban erőteljesen agresszív minőségek jelennek meg. Ez a fajta domináns maszkulinitás jelenik meg Széll Ádám tollrajzain is, amelyeken a bábu kétfejű kalapácsként értelmeződik. A kalapács is szimbólum, az egyén skizofrén állapotát jelöli, azt, hogy az embereknek folytonosan ingadozniuk kell a különféle szerepek között, mert mindig mást mutatnak magukból az adott helyzetben vagy az adott közösségben.
Óriási robot jelenik meg Jose Yumar kéttáblás kompozícióján, amely apró elemekből van megrajzolva. Az emberi léptéknél nagyobb figura fenyegetettséget kelt, olyan érzésünk van, mintha a teljes emberi civilizációt készülne épp lerombolni. Katarina Balunova neonszínekkel megfestett portréi az ősi maszkok világát idézi ugyan, azonban a neonszínek, a geometriai formákből felépülő figurák az avatarok világát is eszünkbe juttatja. Az egyéniségüktől megfosztott, egyforma arcok a tömegember problémáját hozzák elő, hasonlóan Teona Chanishvili munkájához, amelyet egy csoportkép határoz meg. A résztvevők mindegyikének ugyanolyan az arca, nincsenek egyéniségek, robotszerű fejek alkotják a tömeget.
A kiállítási anyagból is látszik, hogy a női hangok egyre dominánsabban jelen vannak a harmincas generáció tagjai között is. Pakosz Anna a nő és a természet kérdéskörével foglalkozik, azt vizsgálja, hogy a női test hogyan tud környezete organikus részévé válni, feloldódni abban. Kontemplatív, meditatív művei a női közösségek kérdését is előtérbe hozzák. Pasztelles, földes színei erősen természetivé, földközelivé teszik kompozícióit, amelyeken az elkent ecsetvonások, a színek finom egymásba játszása lágy hatást eredményeznek. Denisa Stefanigova műve a vágyról szól. Az expresszív gesztusokkal megfestett mű egy bűnbeesés-jelenetet ábrázol, amelyben az egyén eggyé válik a vágyával, és elfogadja azt. Bár komoly témát feszegetnek Csatlós Asztrid formázott papírmasékeretekbe komponált művei, azok líraisága, érzékeny anyaghasználata mégis feminin jelleget kölcsönöz ezeknek a munkáknak.
A kiállításon egyértelműen látszik, hogy a harmincas generáció nagyon izgalmasan gondolkodik a jelenről, képes a saját hangján felszólalni bizonyos kérdésekben és azokról árnyalt diskurzust nyitni a képek segítségével.
A kiállítás szombatonként látogatható a szóládi Községházban.
Fotók: Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely
