Színpompás vetített képek, hatalmas vásznakon reneszánsz festmények, rajzok, könyvlapok váltják egymást, ahogy az emeleti kiállítótérbe érünk. Itt hirtelen összeszűkül a tér, kis termek sorát kell végigjárnunk, karnyújtásnyira a kiállítási anyagtól. Távolról sem emlékeztet a ma divatos múzeumi látványvilágra, a nagy, üres terekben elhelyezett egy-egy tárgyra, mégis nagyon intenzív a hatás. Az élmények sűrűn követik egymást, a korabeli enteriőrrel szemben síkképernyős monitor világít, a mélykék folyosó félhomályában sokszáz éves bőrkötéses, latin betűs könyvek és íróeszközök, asztrolábiumok és gyűrűbe foglalt napórák, egy írópult egérrel, fölötte a képernyőn egy epiciklikus bolygómozgást-elvre épülő számítógépes program: "Tervezzen saját bolygót!" A tükrös terem pompás tükörfelületein orvosi és fiziognómiai traktátusok olvashatók, egy fejhallgatóban Verancsics Antal és Bonfini intelmei hallgathatók, a tárlókban ősnyomtatványok és könyvritkaságok beszélnek a gyógyászat XV. századi eredményeiről.
Az összesűrített tér egy minden ízében magával ragadó eszmevilágot ragad meg. A budai tudós társaság egy világtörténelmi fordulópont élmény- és tudásanyagát fogalmazta meg, amikor levelekben, versekben vagy ünnepi lakomákon a korabeli tudomány művelésén fáradoztak. Volt közöttük magas rangú hivatalnok, csillagász, történetíró, orvos, földrajztudós, költő, művész. Foglalkoztak mindazzal, ami a középkor után, a felfedezések kezdetén izgatta a művelt Európát: térképészettel, a perspektíva új látásmódjával, orvostudománnyal és csillagászattal és az ókori filozófia szerzőivel, versekbe szedték gondolataikat és ünnepi lakomákat tartottak, hogy azon a test és a szellem egyszerre magasztaltassék.
Magukról a tudósokról viszonylag keveset tudunk, tevékenységük nyoma igen csekély. A kiállítás inkább azokat a kapcsolatokat emeli ki, amelyek az akkori kutatási területektől közvetlenül a mai szemléletig kirajzolhatók: a világ feltérképezéséből fakadó geometriai térszemléletet, a nyomtatás elterjedésének mai analógiáját, az internetes információközlést, az összefüggéseket Janus Pannonius és Varró Dániel szerelmi költészete között. A két korszak találkozása ezekben a párhuzamokban olyan eleven, a kétféle kifejezés olyan pontosan illeszkedik egymáshoz, hogy semmi túlzást nem érzünk, amikor a kiállítás a budai tudós társaság kapcsolatrendszerét a mai virtuális közösségekkel állítja rokonságba. Sőt, plasztikusan kirajzolódik az eszmék és a közlésükre kifejlesztett eszközök - akkor a kézírásos levél, ma az e-mail vagy az internetes hálózat - folyamatossága. Az itt megidézett reneszánsz ugyanúgy két világ határán keresi az új formákat, gondolatokat és technológiai hátteret, mint a jelenkor. Ők megtalálták a perspektívát - a kiállítás egyik legszebb eleme az az egyszerű fa képkeret, ami mögött egy perspektivikus festett díszletkép, emögött pedig a Belvederei Apolló bronzszobra látható, a három sík együtt szinte hologram hatást ér el -, mi már a sokadik dimenziót keressük. Ők beljebb hatoltak a test rejtelmeibe, mi informatikai gyógymódokkal kísérletezünk. Ők a földet mérték fel, mi a világegyetemet. De a nagy kérdések ugyanúgy nem változtak ötszáz év alatt, ahogyan a válaszok sem. Ez az irodalmat, zenét, művészeteket és tudományokat egyesítő tárlat alighanem a Reneszánsz Év egyik csúcspontja lett: megvalósította az átjárást, megélhetővé tette a reneszánszot a jelenből és érthetővé a jelent a reneszánszból nézve.
