„Korunk perverz fétise a vélemény” – Beszélgetés Madarász Isti filmrendezővel

Beszélgetésünkkel egy időben kerül fel legutóbbi filmed, az Átjáróház a Netflixre. Mintha a streaming jót tenne a magyar filmeknek. Ott még azok is hasítanak, amik nem futottak annyira jó köröket a mozikban. Bizakodsz? 

Képzeld, én ezen nem gondolkodom ennyit. Örülök neki, hogy felkerül és sokan megnézik majd, de ezt egy ponton túl elengedem. Egyelőre nem vagyok abban a helyzetben, hogy a saját filmjeimnek olyan tulajdonosa lehessek, hogy én intézzem az utóéletüket. Ez egyébként nagy szívfájdalmam. 

Manapság véleményvezérekre hallgatunk, akik egy-egy lesajnáló mondattal elintéznek egy filmet. Hogyan lehet kezelni az egymondatos ítéleteket?

Megvonod a vállad. De ez nemcsak filmekre vonatkozik. Ha van egy adott dolog, csak néhány klikk és elolvashatod, hogy miért tízpontos. Három kattintással később pedig azt, hogy miért mínusz tízpontos. Elképesztően szélesre nyílt a véleménypaletta. Szerintem a mai kor perverz fétise, hogy a vélemény szent és kötelező kimondani. Én épp az ellenkezőjét gondolom. 

Azaz, ha valami nem tetszik, inkább ne szólaljunk meg? 

Az a minimum, hogy ha valami nem tetszik, ne szólaljunk meg. Egyébként ez bibliai dolog. Van egy igevers, hogy ami jó, ami nemes, ami dicséretre méltó és igaz, arról beszélj. Ehelyett ma az a divat, hogy ha valaki megnéz valamit a tévében vagy a moziban, utána nagy nyilvánosság előtt leírja, hogy figyeljetek, ez nagyon rossz. Én ettől frászt kapok. 

De a negatív reklám is reklám…

Ezt a producerek mondják, és nem az alkotók, akik túl sok időt, energiát és érzelmet tettek bele. Ez mindenkinek rosszul esik, úgyhogy én elkezdtem ezt tudatosan eltolni magamtól. Megvonom a vállam, hogy ezt írta, na, puff. 

Én azt látom, hogy nem igazán van kultúrája itthon az építő jellegű visszajelzésnek. Amikor úgy fogalmazol meg egy kritikai észrevételt, hogy nem minősíted a másikat és nem sérted meg őt a méltóságában. Emlékszel olyan esetre, amikor úgy írtak kritikát egy filmedről, hogy az nem volt bántó számodra?

Igen. És akkor mi van? Az igazság az, hogy már nem hiszek a véleménynyilvánításban. Nem látom értelmét annak, hogy mindig mindenki elmondja, mi a véleménye. A filmajánlóban hiszek. Amikor azért írsz egy filmről, mert az szerinted jó és mindenki nézze meg. Sajnos ez nálunk átment abba, hogy „leírom, hogy nektek már ne kelljen megnézni”. De nem akarom őket minősíteni, mert ha valakinek az az elhivatása, hogy megszakértse a dolgokat, ezt mások elolvassák, és ez formálja az ő gondolkodásukat, akkor hajrá. Az én gondolkodásomat ez nem formálja. Nekem az a legjobb visszajelzés, ha valaki megnézi a filmemet. Van egy olyan szokásom, hogy ha megnézek egy magyar filmet, és tetszik, akkor felhívom az alkotót. Ezen mindig meglepődnek.

Ez ennyire ritka?

Igen. Ilyen nincs. Nincs benne a kultúránkban, hogy azért felhívjunk valakit, hogy gratuláljunk neki és elmondjuk, mi tetszett. 

Egyszer azt mondtad, ha sok pénzed lesz, veszel egy mozit. Melyik az a három film, amit biztosan műsorra tűznél a nyitóhéten? 

A válasz kiderül a beszélgetésből, amiben szó esik mozis nézőszámokról, lánykérésről, Steven Spielbergről és intimitáskoordinátorról is. 

Puzzle – a beszélgetés, amelyben kirakóst játszunk kiválóságaink életképeivel. Műsorvezető: Péczeli Dóri