Kórusok lepik el Budapestet
A világ különböző tájairól érkező mintegy 40 énekkar részvételével rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Kórusünnepet a Müpában július 9. és 12. között. A fellépő énekkarokat úgy válogatták össze, hogy minden égtájat képviseljenek Afrikától Amerikáig, Ázsiától Európáig, és minden műfaj megszólaljon a klasszikustól a dzsesszig.
A négynapos rendezvény két részből áll: az egyik a kórusünnep, amelyet tavaly rendeztek meg első alkalommal a Müpával. Itt a közös éneklés és a kórusmuzsika szépségének megmutatása a cél ? mondta el Hollerung Gábor művészeti vezető, Liszt Ferenc-díjas karmester, karvezető, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ügyvezető zeneigazgatója július 6-án az MTI-nek. Hozzátéve: sok ember szemében belterjesnek tűnik a kórusmuzsika, ezért igyekeznek megmutatni, hogy mennyire izgalmas és sokszínű, stílusában és műfajában is rendkívül változatos.
„A különböző kultúrák megjelenésével egészen pazar képet kap az ember arról, hogy az éneklés a legkézenfekvőbb zenélési formák egyike a világon” – hangoztatta Hollerung Gábor. A nyitókoncerten hat különleges kórus – köztük olasz, indonéz és svéd – ad ízelítőt a művészetéből, majd a Budapesti Akadémiai Kórustársaság és a Budafoki Dohnányi Zenekar Bacalov Tangómiséjét adja elő Hollerung Gábor vezényletével, majd július 10-én két gálakoncert is lesz: délelőtt ifjúsági kórusok mutatkoznak be, este a dzsessz és populáris együttesek lépnek színpadra. „Vasárnap szinte egész nap szól a zene, nemcsak a termekben, hanem az előcsarnokban is” – fogalmazott a művészeti vezető.
A rendezvény másik egysége a Laurea Mundi verseny, amelyen nemzetközi megmérettetéseken diadalt aratott énekkarok vehetnek részt. A kórusok július 11-ei délelőtti versengését – amelyet a közönség is megtekinthet – este a Nemzetközi Fesztiválkórus koncertje zárja. A műsorban elhangzik többek között Kodály Ave Maria, Bartók Bolyongás, Dvorák Holub na javore és Puccini Messa di Gloria című műve. A gálakoncertet és a díjkiosztó ünnepséget július 12-én tartják.
A programot workshopok is színesítik: Henry Leck amerikai karmester egynemű kari programból, Hollerung Gábor Puccini Messa di Gloria című darabjáról tart foglalkozást.
A művészeti vezető kiemelte: a rendezvényre ellátogatók a zenei élmény mellett azt a fantasztikus erőt is megtapasztalhatják, amelyet több ember együtténeklése jelent. Mint mondta, az Énekel az ország rendezvénysorozat is mutatja, hogy az éneklés az egyik legerősebb művészethez kapcsolható szociális élmény. Ennek a szépségét, örömét, valamint hangzásában rejlő hatását és erejét szeretnék megmutatni többek között a fellépő indonéz, dél-afrikai vagy éppen amerikai gospel kórus révén.
Forrás: MTI