Kossuth-kiflit hajlítanak

A múzeum a tárgyi emlékek bemutatása mellett nagy súlyt fektet a gasztronómiai hagyományok felelevenítésére. E törekvést mutatja, hogy karácsony előtt mézeskalács-készítő, a farsang idején pedig fánksütő bajnokságot szerveztek. Tavaly első alkalommal március 15-én tartották meg a Kossuth-kifli sütő versenyt, aminek sikerén felbuzdulva hirdették most meg az országos nyílt vetélkedőt.
 
 
A Kossuth-kifli annak idején Pozsonyból indult hódító útjára, és diós és mákos változata ma is pozsonyi kifliként szerepel a köztudatban. Egyik változata mandulával készült, és az 1840-es években az országgyűlések alkalmával fedezte fel magának Kossuth Lajos ezt a süteményt, amit aztán népszerűsége növekedése nyomán róla neveztek el. A képviselőket akkoriban Palugyay Jakab Vasforrás nevű vendéglőjében falatozás, borozgatás, nassolás segítette hozzá a napi viták utáni lehiggadáshoz. Így kaptak rá a pozsonyi kiflire is.
 
Maga a vetélkedő a nevezetes napon a Görög Templom kertjében zajlik majd. Ide hozzák el az otthon elkészített versenyremekeket a győzelemre aspiráló háziasszonyok.