Amikor kiterítettem az eligazodást segítő színes és végtelen hosszúságú táblázatot, elámultam a hatalmas programmennyiségen. Az élet reggel fél nyolckor (!) kezdődik, amikor Markus Stockhausen, német trombitaművész (Karlheinz Stockhausen, világhírű művész fia) egyórás jógára várja mindazokat, akiknek a kora reggeli relaxáció segít az egész napos koncentrálás előtt. Helyszín az a kollégium, ahol a résztvevők zöme is lakik, igazi közösségi és iskolai hangulatot idéző portásfülkével, kopott falakkal, tablókkal, lepukkant termekkel. Hittük volna valaha, hogy imádni fogjuk még ezeket a falakat? A gyors reggeli után fél 10-től délig négy helyszínen, a város négy különböző intézményében folynak a zeneszerzés,- karmester-, ének-, brácsa-, trombita- és zongorakurzusok. Ebéd, aztán újra kurzusok egész délután, aki fellép, annak meg próbák. Este és éjjel Szombathelyen, Jákon. Lockenhaus-ban hangversenyek. A légkör valóban átfűtött és zenei, plakátok szerte Szombathelyen. Egy hatalmas zenei műhely a város közel két hétig.
Rohmann Imre csütörtök délutáni koncertje a premontrei gimnázium dísztermében fergeteges siker volt. A terem hangulata olyan, amilyet a híres angol magániskolák, egyetemek falai között látni: meghittségét a
mélybarna faburkolaton megcsillanó napfény csak fokozta. Délutáni hangversenyre így kell programot összeállítani. A Bartók Fesztiválon minden róla szól, így hát felváltva 2-2 Domenico Scarlatti szonáta szendvicsében Bartók apróbb zongoradarabjai csendültek fel: Két román tánc, nyolc darab a Mikrokozmoszból, Improvizációk magyar parasztdalokra és a Zongoraszonáta. D. Scarlattit maga Bartók is szívesen játszott, amint erről hangfelvétel is tanúskodik. Valamennyi darab virtuóz, mégis könnyed, rövid, mégis tökéletes ívet ír le, pompás lehetőség a zongoristának és élvezet a hallgatóknak. A két szerző világa és darabjai egymás tökéletes ellentétei, mégis remekül illenek össze. Zálog a sikerre, ami be is következett.
Az MMIK-ként emlegetett művelődési központban este még csak fokozódott a hangulat. A 33 éves, azaz krisztusi korba ért Vujicsics Együttes, és a gyermekeikből, tanítványaikból 12 éve alakult Söndörgő együtt és külön is játszottak a valóban csak felsőfokban emlegethető esten. Bartók népzenéhez való ezerszálú kötődése nem igényel kifejtést, így az sem, hogy kerül ide - végre, és most első ízben - a zömmel délszláv, némelykor magyar népzenét játszó két pompás együttes, amely Bartók gyűjtéseiből is bemutatott néhány darabot. Az a hangulat, ami egy nagyszerű komolyzenei koncerten lenni tud, semmi ahhoz a tűzhöz képest, amilyen egy jól tálalt, jól előadott és jól eladott népzenei esemény lehet. Jól eladott, mert Eredics Gábor közbeszúrt ismertetői nemcsak ismeretet terjesztettek, de pezsdítő humorral vidították a közönséget, amit az angol fordítás még fokozott. A poloskaprésként, gyöngyházszínű radiátorként is aposztrofált tangóharmonikánál például akadt némi gondja a fordító zenekari tagnak... A tamburák egész sora vonult fel az értő kezekben, a mintegy 30 centis aprócska, szóló tamburától a gitárméretűig. A fergeteges zenét valódi tánc egészítette ki, egy bájos pár mutatott be néhányat az elhangzó zenékhez való táncokból, majd ugyanők éjszakába nyúló táncházban tanították a lelkes közönségnek a kóló lépéseit. A két zenekar nem unta meg húzni a talp alá valót, a büfében folyt a bor, sör, pogácsa, folyt a zene, a tánc, összekapaszkodott tanár a diákkal, magyar a némettel, kicsi a naggyal. Szebb szimbóluma nem is lehetne a nemzetköziségnek, a zenének, a fesztiválnak.
