Kosztelitz Kálmán az 1920-as években meginduló magyar illatszerészet kiemelkedő tudású szakembere volt. Neve az 1920-30-as években az illatszerszakmában fogalom volt. Az 1930-as évek végére négy illatszerüzlete működött Budapesten, és több külföldi (francia és amerikai) illatszergyárnak volt magyarországi vezérképviselője. Váci utcai üzlete átvészelte a második világháborút, és azt követően is folyamatosan nyitva tartott.
Az első illatszertárát a Dorottya utca 12. szám alatt, majd a másodikat 1928 karácsonya előtt a Váci utca 18. szám alatt, a harmadikat a Kálvin tér 4. szám alatt, a negyediket 1936-ban a Lipót körút 26. szám alatt nyitotta meg. Az újságok azt írták, hogy a Kosztelitz illatszertáraknak van a legelőkelőbb és legkényesebb ízlésű közönsége. A Kosztelitz parfümériák választéka és korszakot meghazudtoló eleganciája és szépsége vonzotta a vevőket. Egyes márkák termékeit kifejezetten csak Kosztelitznél lehetett beszerezni, mint a világhírű Elizabeth Arden termékeit. Különleges parfümériáiban nem csak parfümökkel foglalkoztak, felsorakoztatták a szépségápolás széles repertoárját (például borotválkozószereket, szappanokat, kölnivizet, fog-, haj-, bőr-, köröm- és gyermekápoló szereket, brillantot, púdert, rúzst árusítottak).
Az Osztrák–Magyar Monarchia idején a magyar illatszerpiacon főleg a német és osztrák illatszercégek termékei voltak ismertek és kaphatók. Az 1900-as évek elején már több francia eredetű parfüm is elérhető volt. A belvárosi drogériákban általában két-három kisasszony dolgozott, ők bonyolították le a forgalmat, és rendet tartottak. A legjobban bevezetett márkák a német Lohse, a Farina és a Mühlens kölnivizei voltak (levendula, 4711). Kosztelitz parfümériái is így működtek. A legnagyobb bevételt a húsvéti és a karácsonyi időszak jelentette. A húsvéti locsolkodás a 20. század első felében valósággal társadalmi eseménynek számított.
Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása hozta létre azokat a változásokat, amelyek a magyar illatszerészet önállósodását és fejlődését elősegítették. Azonban, amikor 1929-30-ban a gazdasági világválság elérte Magyarországot, sok cég csődbe ment, felszámolták, bezárt. Ilyen körülmények között a kereskedők versenyeztek a vásárlókért, ezért az árakat igyekeztek lenyomni. 1934-ben az illatszer-kereskedelem helyzete is már annyira rossz volt, hogy a bevételek alig fedezték a költségeket.
Minden nehézség ellenére Kosztelitz Kálmán parfümériáinak élete töretlen volt, tulajdonosuk fáradhatatlanul dolgozott az újdonságok behozatalán, illetve megteremtésén, ezzel életben tartva a boltjaira irányuló figyelmet. Ami újdonság és különlegesség, az Kosztelitznél kapható volt. Erre első parfümériája működtetésekor is figyelt, ezért már 1921-es hirdetésében parfüm- és kozmetikai különlegességeket kínált a következő márkákat felsorolva: Coty, Houbigant, D’Orsay, Roger & Gallett. 1922-ben a francia Guerlain illatszercég kérte fel magyarországi vezérképviselőjének. Az 1920-as években egyedüli forgalmazója volt Elizabeth Arden termékeinek, melyekhez több alkalommal szerveztek szaktanácsadást, ahol Elizabeth Arden asszisztenseitől lehetett személyre szabott bőrápolási tanácsokat kérni, díjtalanul. 1935 karácsonya előtt a Budapesten fellépő Schwarz nővérek (Emmy és Lili) belvárosi bevásárlóútjuk során csodálkozva tapasztalták, hogy Kosztelitz parfümériájában ráleltek arra az illatra, amelyet Párizsban megkedveltek és azóta hiába kerestek.
A gazdasági válság ellenére 1933-ban Kosztelitz hosszas laboratóriumi munka után nyolc saját fejlesztésű, különböző illatú kölnivízzel lepte meg a közönségét. A Kosztelitz-levendulakölni a legkeresettebb illatok egyike volt. 1936-ban komponálta meg a Cyclamen és a Pour Toi kölnivizeket.
Váci utcai üzlete átvészelte a második világháborút, és Kosztelitz is megőrizte az illatszerszakmában betöltött vezető szerepét. 1947-ben megalakul a Magyar Kézműiparosok Kiviteli Szövetkezete, melynek Kosztelitz Kálmán igazgatósági tagja lett. Ugyancsak 1947-ben a Kosztelitz Merry Shandy gyártmányai már nemzetközi téren is elismertek voltak.
A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, valamint az Iparművészeti Múzeum kérésére a Művelődésügyi Minisztérium néhány hasonló üzletével együtt 1973-ban védetté nyilvánította a berendezését.
Forrás és fotó: MNMKK – Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
