Ivánka Csaba (1948-1996) a Nemzeti Színház tragikusan fiatalon elhunyt nagytehetségű Jászai Mari-, és Tamási Áron-díjas színész-rendezője volt. Emlékének ápolására, a művész édesanyja és testvérei alapítványt hoztak létre azzal az elsődleges rendeltetéssel, hogy évente egy alkalommal egy arra érdemes színházművész elnyerhesse az Ivánka Csaba-díjat.
Az elismerés - Pusztai Ágoston szobrászművész alkotása - az alapítók szándéka szerint elsősorban olyan színházak társulataiban kerül átadásra, amelyek Ivánka művészi életében fontos szerepet játszottak.
Ebben az évben az Ivánka Csaba-díjat a Radnóti Színház társulatának tagja, Kováts Adél érdemelte ki.
A Radnótival kapcsolatos további hír, hogy a 2007/2008-os évadban a társulat és a közönség szavazása alapján a Radnóti-NOKIA-díjat Marjai Virág kapta a legjobb színésznő kategóriában, a legjobb színész Szombathy Gyula lett, míg a közönségdíjat Szervét Tibor érdemelte ki. A színház nem színész dolgozóinak díját Bóné József kelléktárvezető kapta.