Október 19-én lezárult a 23. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat nevezése. Az idei fesztiválra 368 filmes és 100 fotós pályázat érkezett, ezekből a művekből választja ki az előzsűri azokat az alkotásokat, amelyek a november 18-21. között megrendezésre kerülő fesztivál programjába bekerülnek.

A fesztivál idei hívószava a közösségben, és idén online rendezik meg.

A filmrajongók a szemle négy napja alatt a Faludi Filmszemle YouTube csatornáján nézhetik meg a versenyprogramot, illetve a Kitekintő szekció alkotásait. A programba bekerülő angol nyelvű filmek eredeti nyelven, a nem angol nyelvűek angol felirattal érhetőek majd el.

A filmes pályázatra idén 40 országból 368 alkotás érkezett be.

A nevezők közel egyharmada élete első filmjét nevezte a fesztiválra.

A filmes kategóriák győzteseiről a Pavel Lungin (a filmes zsűri elnöke), Radu Jude, Nagy Dénes és Lázár Kovács Ákos alkotta zsűri dönt majd. Különdíjban részesül a legjobb első filmes rendezés. A nemzetközi ökumenikus zsűri, valamint a középiskolásokból és egyetemistákból álló diákzsűri is győztest hirdet majd november 21-én. 

A 23 évvel ezelőtt útjára indult filmszakmai rendezvényhez fotópályázat is kapcsolódik, amelyre idén 63 önálló fotó és 37 sorozat érkezett be. A zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokból november 20-án a Horánszky utcai Párbeszéd Házában nyílik kiállítás.

A zsűri (Haris László Gábor Enikő és Szamódy Zsolt Olaf) az önálló művek és a sorozatok közül is díjazzák a legjobbakat.

A vetítéseken kívül a filmszakma aktuális kérdéseivel foglalkozó online beszélgetéseken is részt vehetnek azok, akik bekapcsolódnak a programba. Részletek a Faludi Film honlapján.

A tavaly elindított videós sorozat folytatásaként idén olyan alkotókat kértek arra, hogy beszéljenek a fesztivállal kapcsolatos élményeikről, akik korábban már neveztek a fesztiválra. A megszólított filmesek által megosztott történeteket a filmszemle YouTube-csatornáján, valamint Facebook oldalán láthatjuk.

Nyitókép: Radu Jude, forrás: a fesztivál Facebook oldala