Közel kétszáz fellépő érkezik az idei Szigetre

Egyéb

(MTI) - Az első beköltözők már vasárnap elkezdték a Sziget "megszállását". A legfürgébb szigetlakók, akik gyalog, biciklivel, motorral és a legváltozatosabb négykerekű közlekedési eszközökkel érkeztek, hatalmas ovációval fogadták a Szigetet nyitott turistabusszal bejáró újságírókat. Néhányan a náluk lévő vízi pisztolyokkal vidáman locsolták le a média munkatársait.
 
 
A Sziget-bejáráson az újságírók elgördültek a lakókocsis résztvevőknek szállást adó karavánkemping mellett, illetve szemrevételezhették azt a nagykereskedést, amely az elárusítóhelyeket látja el a fesztivál teljes időtartamára. A nagykereskedés közelében található az úgynevezett olasz kemping, amely körülbelül háromezer, Itáliából érkező látogatónak biztosít szállást.
 
A Sziget látványelemekben is bővelkedik majd, a cirkuszi attrakcióknak külön sátrat építettek, a Katalán Látványszínházhoz pedig egy 72 tonnás darut és annak 50 tonnás ellensúlyát állították be. Ez utóbbi némi problémát is okozott, ugyanis a bejárati hidak negyven tonnára vannak hitelesítve, ezért a darut hajón kellett leúsztatni.
 
Az idei fesztivál legnagyobb zárt programhelyszíne a 3300 négyzetméteres A38-Wan2 sátor, amelynek alapterülete nagyobb, mint a Papp László Sportaréna küzdőtere. A sátorban tízezer ember is elfér, a levegőcserét óránként 45 ezer köbméter megforgatására alkalmas ventillátorok biztosítják.
 
Külön helyszínt kap a Pécs 2010 Amfiteátrum, hiszen a baranyai megyeszékhely jövőre Európa Kulturális Fővárosa lesz.
 
Idén először alakítják ki az úgynevezett VIP-kempinget. A volt honvédségi üdülő területén őrzött recepcióval, csomag- és értékmegőrzővel, mobiltöltővel, internettel, wifivel, közérttel, fedett terasszal, mosodával és úszómedencével várják a látogatókat. A területen a VIP-kempingjeggyel és "ottalvós" bérlettel rendelkezők szigetezhetnek.
 
 
Szintén először jelenik meg az úgynevezett Hungarikum falu is, ahol magyar különlegességnek számító ételeket és italokat vásárolhatnak a látogatók, de a szervezők rendezvényeket is tartanak. Lesz például lakodalmas sátor is.
  
A szervezők megpróbálták megoldani a hosszú évek óta gondot jelentő porfelverődés problémáját, ezért a földutakat olyan anyaggal szórják be, amely 85-90 százalékkal csökkenti a porfelverődést.
 
Az öt hivatalos nap alatt ötvenöt programhelyszínen szórakozhatnak a kilátogatók. A 76 hektáron elterülő Szigeten hatezer ember 15 nap alatt építi fel a programhelyszíneket. Korábbiakhoz képest újdonság, hogy a nagyszínpad jobb oldalán már megszokott étkezdéket elköltöztették, helyettük mobil WC-ket állítottak fel. A szigetlakóknak ennek ellenére nem kell majd éhezniük, mert hat vendéglátócentrum számos ételárussal várja őket.
 
A szervezők kérik a látogatókat, hogy kizárólag tömegközlekedési eszközöket vagy kerékpárt vegyenek igénybe. A Szigeten ingyenes kerékpármegőrző működik, továbbá a már megszokott hajójárat és szigetbusz is. A HÉV sűrűbben közlekedik, transzferáron lehet igénybe venni a taxiszolgáltatást, de aki akarja, akár riksával is közlekedhet.
 
A Sziget egészségügyi szolgálata készen áll arra, hogy az esetleg az új influenzavírussal fertőzötteket ellássa - mondta el Benis Dániel, a fesztivál háttértechnikai vezetője. Készleteztek a betegség elleni gyógyszerből, de azt, akin a betegség tüneteit észlelik az itt szolgálatot teljesítő szakemberek, a budapesti Szent László Kórházba szállítják mentővel. Benis Dániel közölte azt is, hogy minden beteget jelentenek az Országos Epidemiológiai Központnak, valamint a fesztivál területének számos pontján helyeznek el a higiénés szabályokra figyelmeztető plakátokat.
 
A Szigeten négyszáz fő látja el az egészségügyi szolgálatot, az ambulancián 16 orvos, 50 nővér, 12 motoros és 110 gyalogos járőr ápoló, betegkísérő, valamint egy roham-, négy eset- és három mentőkocsi lát el szolgálatot. A Szigetet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat folyamatosan ellenőrzi.