Újra a magyar tervezőkre fókuszál a Budapest Kortárs Ékszerhét
Két héten át csaknem száz alkotó 25 kiállítását tekintheti meg a közönség november 9-ig a X. Budapest Kortárs Ékszerhéten, amelynek programjában szakmai workshopok és előadások is szerepelnek – közölték október 28-án a szervezők.
A Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület (FISE) háttértámogatásával megvalósuló rendezvény amellett, hogy inspirációforrást és szakmai előrelépési lehetőséget nyújt az alkotók számára, a kortárs ékszerművészet szélesebb körben való népszerűsítésére is alkalmat kínál – emelték ki.
Az idei rendezvényen a kezdeteket idézve a magyar ékszertervezők kerülnek fókuszba. Budapest számos helyszínén kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, beszélgetésekkel találkozhatnak az érdeklődők.
Az egyéni vagy csoportos kiállítások keretében az ékszerek széles spektruma látható lesz. A programsorozat során csaknem száz alkotó több mint 25 kiállítását tekintheti meg a közönség. A szakmai workshopokat és előadásokat a résztvevő ékszertervezők szervezik, akik emellett változatos tematikájú tárlatvezetéseket és foglalkozásokat, performanszokat tartanak.
A programok közt a FISE Galériában ezúttal az Ékszerhét alapító tagjainak tárlata lesz látható, a Porcelán Palotában a Herendi Porcelán Manufaktúra legújabb porcelánékszer-kollekcióját mutatják be, a FUGA Építészeti Központban pedig három ékszertervező – Kreisz Janka, Lázár Veró és Padányi Orsi – női lét és természet viszonyát vizsgáló tárlatát láthatja a közönség. A Fonciére Budapest Stúdió az Ékszerhét idejére nemzetközi találkozóhellyé változik: a magyar résztvevők mellett tajvani, francia és olasz ékszertervezők munkáit ismerhetik meg az érdeklődők.
Az Ötvös Mesterségtörténeti Gyűjteményben csoportos ékszerkiállítással és Tóth Zoltán ötvösművész, a MOME tanárának előadásával várják a látogatókat. Az érdeklődők emellett ellátogathatnak egy műteremlakásba is, ahol a két kiállító, Kocsor Eszter Sára különleges tükröződő felületekből épített ékszereit és Sógor Sarolt kalapált réz tárgyait ismerhetik meg, betekintést nyerve az alkotói folyamatokba is.