Közelebb a 30-hoz – új kiállítás az SZKKK-ban

Képző

Új év, új kiállítás: a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végzett fiatal művészek mutatkoznak be a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) Fürdő sori épületében. A tárlatot professzor Fusz György DLA, Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész, a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitja meg január 7-én.

A Formatervezési Tanszéken, kerámiatervező hallgatóként ismerte meg egymást az a hat ifjú alkotó, akik január első péntekén mutatkoznak be az SZKKK központi épületében. Antal Kitti, Dályai Virág, Hári István, Prónai Eszter Zsófia, Szondi Petra Virág és Szula Gergely mind más-más személyiség, eltérő évfolyamokra is jártak, de a szakma szeretete, az önkifejezés, az aktuális témákra való reflektálás igénye összeköti őket – összegeztek magukról bemutatkozójukban. A fehérvári kiállításon képző- és iparművészeti alkotásaikat is megismerheti a közönség, a műveken „hol az emberi társadalom városi környezetének hatása, hol pedig az enyészet akár apró felületen is végbemenő jelenségei mutatkoznak meg” – fogalmaznak a tárgyakról az ifjú művészek.

Elsősorban autonóm kerámia tárgyakat, kis- és fali
plasztikákat készít Antal Kitti, aki időnként egyedi ékszerkollekciókon is
dolgozik. Alkotóként fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet a
környezetvédelemre. Tárgyai formai felépítésükben a természeti, néhol a városi
környezet elemeit viselik magukon, főként újrahasznált vagy újrahasznosított
kerámiából készülnek. Új utakat kísérletezett ki annak érdekében, hogy a munkái
fenntartható módon készülhessenek.

„Munkáim többnyire személyes élettapasztalatokból és
érzésekből inspirálódnak. Az alkotómunka számomra a játékosság és kíváncsiság
megélésének szabadságát vagy akár traumák feldolgozásának lehetőségét jelenti.
E folyamatok hátterében fontos szerepet kap a különböző anyagokkal,
anyagtársításokkal és technikákkal való kísérletezés” – írja magáról Dályai
Virág.

Hári István a művészetében a tér rétegződését és a természeti formák rendszerét keresi. Alkotásaiban az építőelemeket és az őket körülvevő erőket vizsgálja és értelmezi újra. „Az elemek hatással vannak egymásra, eltorzítva vagy kiegészítve terüket. A számunkra láthatatlan erők folyamatosan változtatják világunkat, mozgásban tartva az anyagi világot, kimeríthetetlen forrását képezve a lehetőségeknek” – fogalmaz az alkotó.

Jelenlegi munkáiban két témával foglalkozik Prónai Eszter Zsófia. Képein – a kerámiától elrugaszkodva – a síkban létrehozott térbeliség foglalkoztatja: két különböző réteggel dolgozik, amelyek összekapcsolódva térbeli hatást hoznak létre. Nyakláncainál a megszokottól eltérő méreteket és anyagokat használ: érdekes a hatás, ahogyan a porcelán kecsessége és a műanyag egyszerűsége találkozik a tárgyakban.

Szondi Petra Virág kerámiáiban visszatérő téma az organikus és a mértani formák találkozása, emellett az emberi test és a természeti képződmények apró részleteinek átírásai is foglalkoztatják. A kerámiaszobrászatban találta meg saját hangját – írja magáról, amely számára tükröt, terápiás eszközt ad a lélek rejtelmeihez. Aktuális munkáiban a geometrikus testek rendszerét töri meg a kerekedő formavilág. Az arányokban és feszes felületekben rejlő kombinációk száma végtelen, így minden újabb darab egy-egy izgalmas utazásnak ígérkezik.

Saját műhelyében egyedi kerámia használati és dísztárgyak
tervezésével és kivitelezésével foglalkozik Szula Gergely, aki folyamatos
fejlődésre törekszik, igyekszik szakmája minél több területén dolgozni.
Kifejezetten érdekesnek tartja, ahogyan a kerámia látszólag egymástól távol
álló területei a gyakorlatban nagyon hasonló kérdéseket vetnek fel – munkáiban
így hat egymásra az ipari dizájn és a képzőművészet.

Az érdekesnek ígérkező kiállítást professzor Fusz György DLA, Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész, a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitja meg a Fürdő sori központi épületben. A megnyitón közreműködik Kárász András gordonkán és Fehér Csaba hegedűn, a közönséget finom falatokkal és móri borok kóstolójával várják a szervezők január 7-én, pénteken 18 órakor. A tárlat február 27-ig látogatható.

Kiemelt kép: SZKKK