Közeleg a II. Magyar Világtalálkozó

Egyéb

A rendezvénysorozaton az összmagyarság képviseletében a közélet, a kultúra, a tudomány, a művészet, a vallás, a szociális- és civilszféra, a sport és a gazdasági élet szereplői mutatkoznak be valamennyi korosztály számára a Kárpát-medencei és a távoli országokba szétszóratott magyarok és meghívott vendégeik részvételével.

 
A nyolc nap tizenkét helyszínének mintegy száz programjából minden korosztály kedvére válogathat. A rendezvények zöme Budapest belvárosában zajlik: az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a SYMA Rendezvényközpont csarnokaiban, a Kálvin téri templomban, az Óbudai Egyetemen és a Stefánia Palotában. Vidéken Balatonlellén, Fonyódon, Szegeden és Örkényben lesznek programok, valamint az országjáró kirándulások keretében Magyarország több vidékére, városába is ellátogathatnak a résztvevők.
 
A rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődik július 1-jén Budapesten, a Kálvin téri templomban és azzal is zárul július 8-án. Balatonlellén koszorút helyeznek el az I. Magyar Világtalálkozó tiszteletére készített Megmaradásunkért szobornál, valamint a Gyermekáldozatokért és a Gyermeki Jogokért Emlékműnél.
 
A részletes program a www.vilagtalalkozo.hu oldalon olvasható.