Szinte nyári melegben sorakozott fel a körülbelül kétszáz gyereket számláló kórus az egri Várban található romkertben, hogy az egyik első operaként számon tartott Ludus Danielist (Dániel-játék) mutassa be az egri közönségnek. Az előadásból nem hiányzott a gyerekek ártatlan igyekezete, és az olyan naiv - és épp ezért imádnivaló - megoldások sem, mint az oroszlánnak öltöztetett gyerekek és az alufólia-sisak, ezzel együtt azonban a gyönyörű dallamokat szinte tökéletesen prezentáló előadásmóddal találkozhattunk.
A Ludus Danielishez hasonló középkori liturgikus játékok évszázadokig jelentős szerepet játszottak az ifjúság nevelésében, és ahogy arra Bubnó Tamás, az előadásban három másik intézménnyel közreműködő Budapesti Énekes Iskola művészeti vezetője, a darab magyar fordítója - és Dániel megformálója - rámutat, ez ma sincs másképp. Elmondása szerint a gyerekek annyira szeretik a Dániel-játékot, hogy minden évben elő kell adniuk, szinte "a zsigereikben van", az újonnan érkezettek mindig megtanulják, az idősebbek pedig már tudják.
A magyar változatot 2000-ben mutatták be a Zeneakadémián, azóta pedig legalább nyolcvan alkalommal volt hallható. Az egri előadáson szóhoz jutó gyerek-szólóénekesek hangja ugyan helyenként még bizonytalan, de olyan angyalian csilingelő, hogy eszünk ágában sincs bármiféle hibát keresni a produkcióban. A már említett Budapesti Énekes Iskola mellett a Szent István Énekes Iskola, a Gödöllői Premontrei Schola és a Budajenői Énekes Iskola közreműködő diákjainak összetétele a legkisebbektől egészen a legnagyobbakig terjed: öröm látni, ahogy egymást segítve munkálkodnak a közös célért.
A Kárpát-medence kincsei szombat estéje a lehető legradikálisabb kontraszttal szolgál a Dániel-játékot követően. A Gárdonyi Géza Színház legújabb előadása, a Barta Dóra rendezésében színpadra állított Bifidus Essensis, avagy tűsarkon a téboly a középkort megidéző gyermekhangok ártatlansága után a jelen kiüresedett, a külső szépséget húsiparrá degradáló világát tárja elénk. A Bret Easton Ellis műveiből táplálkozó előadás egyszerre gyomorforgató és kacagtató, ahogyan elementáris mozgásszínházával a szemünk láttára csupaszítja le és vágja arcunkba a ma emberének eltorzult értékrendjét.
A téma ellenére helyenként valóban szemet gyönyörködtető koreográfia és a produkció nem csak azt bizonyítja, hogy a közhellyel is lehet és érdemes valamit kezdeni, hanem azt is, hogy az egri társulat színészei tánc és mozgás terén is remekül megállják a helyüket. Természetesen segítségükre vannak a helyi tánctagozat briliáns táncosai is, akik viszont a színészi játék területére merészkedéssel szereznek izgalmas perceket a nézőnek. Az előadás után elgondolkodom: vajon hogyan illik a Kárpát-medence kincsei közé egy, éppen az értéktelenséget felmutató darab? Majd rá kell jönnöm: Mészáros Sára megrendítő alakítása és az Egerben eddig annyira nem megszokott hangnem bizony kincsként értékelhető.
