Középkori időutazás Szeged Egyetemi Könyvtárában

Kultpol

 

"Az elmúlt év Könyvtári Éjszakáján időutazók lettünk, hiszen arra vállalkoztunk, hogy mostantól évente egyszer, az év egy éjszakáján a távoli múlt híres korszakába repítsük a velünk utazókat. Míg az előző évben az ókorban jártunk, most a középkort célozzuk meg. Időutazás? egy olyan álom, amelyről szinte biztosan tudjuk, hogy megvalósulatlan és megvalósíthatatlan marad, mégis mindig újraálmodjuk. Egész kultúránkat átszövi ez a vágy, újságcikkek, könyvek és filmek hada szól erről, a történelmi múlt megismerésére vágyó turisták ezrei igazolják, hogy mindnyájan időutazók vagyunk. Igen, jó lenne visszamenni az időben, s megnézni, megtapintani azt s úgy, ahogy volt, megismerni, azt, ahogy valóban történt" - olvasható a könyvtár közleményében.

 

A szervezők szerint "az Egyetemi Könyvtárral most ez megint lehetségessé válik. Persze nem egy viktoriánus pöfögő, rézveretes időgépet, vagy egy modernebb ide-oda tekergőző időalagutat, esetleg atomokra szétszedő és átalakító masinát gondoltunk ki, igazából még csak egy valamirevaló működő féregjáratunk sincs, hanem valami, ennél sokkal kézzelfoghatóbbat szeretnénk ajánlani vendégeinknek. A mostani könyvtári éjszakán is elutazunk egy történeti korszakba, úgy, hogy az utazó valóban részese lehessen az élménynek, hogy másutt jár, más korokban, más világokban, ahol más ruhákban, mást ettek, másról álmodtak egykori elődeink.

Tehát második utazásunk a középkorba visz el. Terveink szerint életre keltjük a katedrálisok korát, s elővarázsoljuk a komédiásoktól zsibongó középkori piacok hangulatát, megjelenítjük a páncélos lovagok és szende trubadúrok tarka világát. Szándékunk szerint megmutatjuk, hogy a baljóslatú komor középkori fellegek közül időnkint kisütött a Nap is, s egy-egy ádáz keresztes hadjárat ill. dühöngő pestisjárvány közt alkottak a tudósok, a támogatóra leltek a művészek, épültek a csodás templomok és kolostorok, ahol a szerzetesek remek kódexeket másoltak és díszítettek.

A 'Könyvtári Éjszaka' hagyományai közé tartozik az is, hogy felkarolunk, középpontba emelünk jelentős tudományos eseményeket, ezúttal a Kémia Nemzetközi Éve is témánk lesz (persze kis alkimista beütéssel). Hasonlóképpen lezáruló és teljesített nagy pályázatainkról is hírt adunk (TÁMOP 3.2.4-09/1-2010-0015), valamint bejelentjük ehhez kapcsolódó vagy önállóan fejlesztett új könyvtári szolgáltatásainkat."

További információk