Középkori mezővárosok találkozója

Egyéb

(MTI) - A Dunántúl 27 településéről érkező vendégek szombaton a déli harangszó után zászlókkal vonulnak végig a falu főutcáján. Az általános iskola 800 négyzetméteres tornacsarnokában a hajdani mezővárosok kulturális értékeit bemutató népművészeti, fotóművészeti, vagy éppen a múlt század húszas éveinek hajviseletét bemutató kiállítás nyílik.
    A kétnapos találkozón amatőr és profi művészek fellépése mellett középkori hangulatot idéző lovagi tornát is tartanak.
    A program vasárnap főzőversennyel folytatódik, de egyelőre hétpecsétes titok, hogy mi fog főni a kondérokban. A csapatok csak közvetlenül a verseny előtt árulják el a zsűrinek, hogy milyen ételt fognak elkészíteni. Az elmúlt évek gasztronómiai különlegessége egy cipóban tálalt vadpörkölt, a szabadtéren elkészített diós csuka, a bográcsban főtt újházi tyúkhúsleves és a kőleves volt.
    Rátkai Józsefné könyvtáros elmondta, hogy a középkori városok találkozója egyben a történelmi múlt felelevenítése is. Levéltári kutatások igazolták, hogy az államalapítás után István király és udvara többször is megfordult a faluban, a megyében elsőként itt építettek templomot.
    Komár a XIV. században vált uradalmi központtá, feltehetően ekkor kaphatta meg a mezővárosi rangot - tette hozzá Rátkai Józsefné.