Középkori skanzen épül Szigethalmon

Kultpol


ijasz.jpg
Hagyományőrző íjászok bemutatója

 (MTI) - European Medieval Settlement, röviden Emese park a létesítmény neve, amely az elképzelések szerint komplex módon jeleníti majd meg a koraközépkori Európa történelmét. A múzeumfalu létrehozásához, ahhoz, hogy a skanzen már látogatható legyen, előreláthatólag 1 milliárd forint körüli összegre van szükség, ezt egy norvég alapú pályázatból és önkormányzati hitelből teremtenék elő.

       A Pest megyei város önkormányzata tavaly döntött arról, hogy ez év júniusában nagyszabású kulturális vállalkozásba kezd: Európai Középkori Skanzen néven a térségben egyedülálló kezdeményezést valósít meg több szakmai és civil szervezet közreműködésével. A projekt célja, hogy hitelesen bemutassák az egyes országok hagyományait, kulturális értékeit, sajátosságait, rokon vonásait, s azt, milyen kölcsönhatásban voltak egymással.   
       A 12 hektáros park magját a tervek szerint egy Szent István korabeli falu adná, amelyben 15-20 házikó, valamint kiállító- és rendezvénytérként üzemelő jurta, lovagi tornákra is alkalmas küzdőtér, íjászatnak megfelelő terület, vásártér, valamint egy Árpád-kori templom épülne fel. A házakban korabeli mesterségek, élethelyzetek, enteriőrök megismerésére nyílik majd lehetőség. A vásártér, illetve küzdőtér mellett lakomacsarnokot, táncházat, kiállítóteret hoznának létre. A terület déli oldalán lovas íjászpálya állna. A vásártér mellett a tervek szerint karámot hoznak létre, amely a park háziállatainak ad majd otthont. A Kárpát-medence korabeli vadállatait vadasparkban mutatnák be.   
       A tavak mellett az Európai Unió tagállamai számával megegyező, a tagországok népeire, népcsoportjaira jellemző, életvitelüket, építkezésüket, szokásaikat, kultúrájukat bemutató, IX-XI. századi házak épülnének. "Múzeumfalunk épületrekonstrukciói között és működési tematikájában kiemelten fontos, meghatározó szerepet szánunk a keleti és nyugati elemeket ötvöző, államalapítás kori magyar és az óskandináv, viking, normann életforma és kulturális gyökerek megjelenítésének" - írták a szervezők.
       A középkori település központi dombjára korhű cölöperődítést építenek, benne egy előkelő viking faház rekonstrukciójával; ez lenne a norvég régészeti kiállítás színtere.  A park tórendszerébe nyúló félsziget dombjára a viking életforma jellegzetes építményét, egy izlandi hosszúházat állítanak fel, itt lesz a viking hajók kikötője.