Középkori vásári forgatag Csobáncon
A szervezők közleménye szerint "programunk Gyulakesziben szervesen illeszkedik a nyári balatoni turisztikai műsorok sorozatához. Célunk a történelmileg hiteles, a hajdani kultúrát a hagyományoknak megfelelően visszaadó és értékőrző turisztikai program megrendezése".
A három nap alatt középkori forgatag keretében életre kel az 1500-as évek török kori Magyarországának élete, hangulata. Ízelítőt kapunk a kihalófélben lévő mesterségekből, a néphagyományok, népszokások felidézésén keresztül megismerhetjük a kor hagyományait, az őshonos magyar haszonállatvásár hangulatát. Kóstolót kaphatunk a páratlan ízvilágú török és magyar konyha ínyencségeiből.
A gyerekek szórakozását egész napos játszóház, szalmavárfoglaló, mesemondó, bábszínház és számtalan színes program biztosítja. A kor harci szellemét díszes lovasbandériumok felvonulása és bemutatója varázsolja elénk, míg a lovagi tornák révén átélhetjük a vitézek férfias helytállását, kitartását, erkölcsrendjét. Az autentikus népzenei és népművészeti műsorokon pedig a magyarság gazdag kultúrája elevenedik meg: az egész estét betöltő táncházban a vendégek megtanulhatják a magyar tájegységek táncait.
A Csobánc várához fellátogatók emellett hiteles ismertetést kapnak a vár és környékének történetéről, hősies védőik legendájáról. A várhoz vezető úton ízelítőt adnak a történelmi borvidék boraiból és szőlőművelési kultúrájából is.