Közkívánatra DEMÓ 2

Egyéb

A 21 múzeum közreműködésével megvalósuló múzeumpedagógiai játékokkal, videókkal kialakított digitális oktatási napon több mint 13 ezren vettek részt és ez a felhasználószám azóta csak emelkedik. A visszajelzések alapján, közkívánatra még az idei tanév végén megtartják a DEMÓ 2. napot.

A múzeumpedagógiai anyagok ezúttal a nemzeti összetartozás napjához, június 4-hez kötődnek majd. A gyerekek virtuális múzeumtúrájához még több és izgalmasabb múzeumi feladatot kapcsolnak, melyek megoldásaként egy DEMÓ TOTÓ-t kell kitölteniük.

A múzeumpedagógiai feladatokban irodalmi, történelmi, földrajzi és művészeti feladványok is szerepelnek majd. Lesz itt szó a népzene rock-gitárjáról, arról, hogy mivel töltötték idejüket a pásztorok az Instagram előtti időkben, 2 magyar bátor repülőgép-pilótáról, akik világrekordot felállítva átrepülték az Atlanti-óceánt. A diákoknak divatbemutatóval is
készülnek a Kárpát-medence tájegységeinek jellegzetes viseleteiről, Petőfi évtizedekre elveszett dagerrotípiájának nyomába eredhetnek közösen, és érdekességeket lehet majd megtudni a „Vörös térképről” is, amely az 1920-as trianoni béketárgyalásra készült el.

Bepillantást engednek a Horthy-korszak társadalmi életébe is, abba, hogyan éltek akkor az emberek, mennyit kerestek, milyen szokásaik voltak, valamint híres magyar találmányokhoz – Rubik-kocka, golyóstoll, Eötvös-inga – kapcsolódó játékos feladatokat is megoldhatnak majd a
diákok. Jocó bácsi, a program szakmai házigazdája pedig különleges videóval készül Trianon 100 éves évfordulójának történelmi összefüggéseiről.

A programra elsősorban pedagógusok jelentkezését várják, akik általános iskola 5-8. évfolyamos diákjaikkal vehetnek részt a vetélkedőn és a digitális múzeumpedagógiai napon. A tanárok az esemény előtt 1 nappal megkapják a feladatokat és kérdőíveket.

Jelentkezni itt lehet, a DEMÓ 2. Facebook eseménye pedig itt elérhető.