Közleményt adott ki az SZFE

Kultpol

Közleményt adtak ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói, válaszul az új vezetés által október 13-án kiadott nyilatkozatára.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatóinak közleménye

Alulírottak, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói kijelentjük, hogy mindannyian elkötelezettek vagyunk munkatársaink, hallgatóink és az oktatás iránt.

Kijelentjük, hogy nem felel meg a valóságnak az Egyetem új vezetése által a mai napon kiadott közleményben hangoztatott vád, miszerint a „szeptemberi tanévnyitón bejelentett tanköztársaság elnevezésű oktatási modell mostanra teljes egészében szétzilálta az Egyetem belső működését.”

A tanköztársaság eszméje nem ellentétes mintatantervünkkel és oktatási hagyományainkkal. Az oktatás a tanév kezdete óta az oktatók és a hallgatók részvételével zajlik. Az aktivitások és más okok miatt elmaradt órák pótlásáról az osztályfőnökök és oktatók a szokásos rendben gondoskodnak.

Továbbá alaptalan vádaskodásnak minősítjük, hogy az Egyetem közössége nem próbálna minden lehetséges eszközt igénybe venni a modellváltás elhibázott folyamata miatt létrejött krízishelyzet megoldására. A krízishelyzetért az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, az alapítvány élére kinevezett Kuratóriumot és a Színház- és Filmművészetért Alapítvány által október 1-én kinevezett új vezetést egyaránt felelősnek tartjuk.

Az SZFE új vezetése, mely a béke követének tartja magát, a valódi, érdemi megoldási javaslatok helyett egyrészt a nyilvánosságon keresztül ultimátumokat küld, másrészt az egyetem belső levelezésén keresztül megfélemlítésre és a közösség megosztására törekvő tiltásokkal és súlyos fenyegetésekkel kommunikál. Ezzel hatalmas kárt okoznak munkánkban és kizárólag rontanak a helyzeten.

Az egyetemfoglalás a hallgatók tiltakozásának érvényesítése, a hallgatói közösség jelentős részének akaratából jött létre, az elmúlt 43 napban követeléseik kapcsán senki, akit megszólítottak, nem állt szóba velük.

A kinevezett új vezetés és a fenntartó törvénysértő módon csaknem egy hónapja bojkottálja a tárgyalásokat a sztrájkbizottsággal az egyetemi autonómia elvesztéséből fakadó súlyos munkavállalói jogsérelmek orvoslásáról.

Az új vezetés közleményében azt is hangoztatja, hogy kiáll az egyetemi autonómia Alaptörvényben rögzített értéke mellett. Ennek ellenkezője az igaz: nem tud kiállni az Alaptörvény X. cikkelyében rögzített értékei mellett, hiszen a Kuratórium elnöke által – a szenátussal való egyeztetés nélkül – aláírt alapdokumentumok az egyetemi autonómiát lényegében megszüntetik.

Felhívjuk a Kuratórium figyelmét, hogy a két rektorhelyettes jogsértően van kinevezve, a fenntartó még megbízott rektorhelyetteseket sem nevezhet ki, erről az Nftv világosan rendelkezik.

Felkérjük az SZFE október 1-én kinevezett új kancellárját, hogy az egyetemi autonómia súlyos megsértésének orvosolására a fenntartó Kuratóriumnál haladéktalanul járjon el.

2020.10.13.

Almási Tamás

Ács Norbert

Babos Tamás

Bagossy László

Balázs Gábor

Báron György

Csató Kata

Csizmadia Tibor

Ellinger Edina

Hoffer Károly

Faur Anna

Forgács Péter

Földényi F. László

Fullajtár Andrea

Garai Judit

Gimesi Dóra

Golden Dániel

Grósz Zsuzsanna

Gyombolai Gábor

Győrei Zsolt

Hegedűs D. Géza

Horváth Csaba

Hutlassa Tamás

Jákfalvi Magdolna

Janisch Attila

Kármán Emese

Kárpáti Péter

Karsai György

Kékesi Attila

Kiss Csaba

Kiss Éva

Kollányi Tamás

Kolosi Péter

Koltai M. Gábor

Kovács D. Dániel

Lemhényi Réka

Máté Krisztina

Nagy Viktor Oszkár

Nagy Zoltán

Németh Gábor

Neudold Júlia

Novák Eszter

Pálfi Szabolcs

Papp Márta

Pistyur Veronika

Radák Judit

Rába Roland

Schwechtje Mihály

Selmeczi György

Stöhr Lóránt

Szabó Gábor

Szabó Iván

Szász János

Székely Kriszta

Szilágyi Bálint

Szöllősi Barnabás

Tallér Zsófia

Tárnoki Márk

Upor László

Vecsernyés János

Zányi Tamás

Zilahy Tamás

Zsótér Sándor

Fotó: Kultúra.hu/Hartyányi Norbert